Idén harmadik alkalommal rendezték meg a legjobb fővárosi kiülős helyek versenyét és a szokásoknak megfelelően most is a szakmai zsűri, valamint a közönség választotta ki a nyertes fővárosi vendéglátóhelyeket. Három kategóriában – terasz, kerthelyiség és pop-up – nevezhettek a Terasz Budapest 2016 címre, illetve a közönségszavazás eredményeként kiosztották a Terasz Budapest 2016 Közönségdíjat és kiemelt szóbeli elismerésben részesült további négy hely. A díjátadót az egyik nyertes étteremben, az Apacuka Fun Dining & Barban tartották meg szeptember 21-én este.

terasz budapest

Fotó: Leiner András

 


A bíráló bizottságot a Főváros részéről Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes és Mártonffy Miklós Budapest főépítésze, valamint Miklós Csaba borász és Gianni Annoni gasztronómiai szakértő alkották. Idén is fontos szempont volt a gyerek-, kutya- és kerékpárosbarát szemlélet, valamint az akadálymentességet is figyelembe vették a zsűritagok. Értékelték még a minőségi arculati megjelenést és az ötletes kialakítást, valamint a városképbe, az adott kerületbe illeszkedést.

A négy kategóriagyőztes elismerésképpen Sipos Balázs üvegművész által tervezett egyedi alkotást, valamint Raiker utalványt vehetett át. A MagicView jóvoltából pedig minden nevező 360 fokos képet kapott ajándékba.

Az idei díjazottak: 
Legjobb Terasz: Budai Parkszínpad 
Legjobb Kerthelyiség: Apacuka Fun Dining & Bar 
Legjobb Pop-up: Gázlámpa Kioszk
Közönségdíj (1451 szavazattal): Bálint Galéria Kávézó

 Szóbeli elismerésben részesült, és oklevelet kapott:
Kiemelt Terasz: Margitutcakilenc 
Kiemelt Kerthelyiség: Joe Bácsi étterem 
Kiemelt Pop-up: Zsiráf

A pályázat kiírója és lebonyolítója a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.
Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián

 


 

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!