Február közeledtével egyre több szó esik erről a szőlőfajtáról, a legtöbben mégsem tudnak róla sokat, pedig érdemes jobban megismerni, mert olyan kincsről van szó, ami egy komoly nemzetközi mezőnyben és a csúcsgasztronómiában is megállja a helyét.

 

A fajta eredete ugyan nem tisztázott, de olyan régóta műveljük hazánkban, hogy akár sajátunkként is tekinthetünk rá. Magyarországon kívül kevesen foglalkoznak vele, kisebb mennyiségben a szomszédos országokban találunk még ültetvényeket, de már a tengerentúlon is elkezdtek érdeklődni a furmint telepítése iránt. 

Legfontosabb borvidékünk, Tokaj fő fajtájáról van szó, ami egyben a tokaji aszú alappillére is. Tokaj mellett Somlón is kiemelt szerepet játszik, és egyre több borvidékünk lát fantáziát benne; a Balaton-felvidéken, Egerben és a Mátrában is megtaláljuk, sőt telepítették Pécs környékén és az Alföldön is.


 

FURMINTFORRADALOM

Az első, országos ismertségre szert tevő, dűlőszelektált száraz furmint a Királyudvar Pincészetnél Szepsy István és Demeter Zoltán kezei között készült el. A 2000-es évjáratú, azóta legendává vált Úrágya Furmint katalizátorként működött. Azzal, hogy a tokaji aszú mellett a komoly, száraz furmintok is a figyelem középpontjába kerültek, a korábbiaknál tudatosabb munka indult el a termőterületek eltérő adottságainak feltérképezésére.

Szükség is volt erre, hiszen a természetes édes borok fogyasztása világszinten is mélypontra jutott, és amíg a komoly száraz furmintokat szinte minden évjáratban el lehet készíteni, addig az aszú sokkal kiszolgáltatottabb az időjárásnak. Az elmúlt időszakban akadt olyan év, amelyik szinte nem is adott aszút. Mindezek miatt is logikus, hogy egyre több borászat vette és veszi komolyan a prémium száraz furmintokat. Sok minőségorientált, kis családi pince fennmaradását tette lehetővé ez a borkategória, amely jelentős hazai rajongói kört is kiépített a borvidék számára.

A nemzetközi szakértők szerint a furmintban minden megtalálható, ami a legjobb fajtákra jellemző: gyümölcsös, de komoly borokat ad, egyedülálló savszerkezete a hosszú érlelhetőséget garantálja. A világ csúcsborai között az is fontos szempont, hogy egy fajta jól közvetítse a termőhely sajátosságait, a furmint pedig ebből a szempontból is kiemelkedő. Minden adott tehát, hogy a legkomolyabb burgundi chardonnay-k és német rajnai rizlingek vetélytársa legyen.


 

A FURMINT ÉS A GASZTRONÓMIA

A furmint a borásznak szabadságot ad, többféleképpen is elkészíthető: a pezsgőktől kezdve a könnyed, üde, száraz tételektől a tartalmasabb, érlelt borokon át a késői szüretelésű, szamorodni és aszú édes borokig. Ennek megfelelően az ételpárosítások kapcsán is rengeteg lehetőséget kínál.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a furmint esetében nem kizárólag a fő alapanyagot érdemes figyelembe venni az ideális párosítás meghatározásához. A fűszerezés, a köret vagy a mártás kiválasztása sokszor segíthet kizökkenni a megszokott kerékvágásból. Egy friss, gyümölcsös zamatú, száraz, félszáraz vagy akár félédes furmint is remekül illeszthető sültek mellé, különösen akkor, ha a megfelelő fűszerekkel alakítjuk ki az összhangot.

Más arcát mutatja ugyanakkor, ha hosszabb érlelés után kerül a pohárba. „A furmint egy olyan szőlőfajta, amelynek a bora jelentős mértékben megváltozik már néhány év palackos érlelés után is. Érlelt furmintot bátran párosítok vadszárnyasokhoz, de akár steakhez is” – mondja Szik Mátyás, a Four Seasons Hotel Gresham Palace italkínálatáért felelős örökös magyar sommelier bajnok.

A késői szüretelésű borok, a szamorodni és az aszú kapcsán a klasszikus ételpárokként a desszerteket, a hizlalt májat és a kéksajtot szokás felsorolni, de a csokoládé-cékla párosításra már biztosan kevesebben gondolnak. Az idén a Gault&Millau által az év éttermének választott mádi Gusteau Kulináris Élményműhely séfjének, Horváth Gábornak azonban más ötletei is vannak még: „Az olyan erős fűszerezésű ételeket, mint a thai vagy indiai curryt azért is érdemes megkóstolni késői szüretelésű borok, szamorodnik mellé, mert ezek a fogások izgalmas zamatokat hoznak ki a borból. Olyan, mintha egy új ajtót nyitnának ki.”


 

FURMINTÜNNEPEK

A Furmint Február rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a szőlőfajtára, és minél több emberrel megismertesse azt. Egy egész hónapon át találkozhatunk a furminttal kapcsolatos programokkal és ajánlatokkal. Számos étterem poharazza majd, borbárok és borkereskedések kínálatában lehet kedvezménnyel kóstolni és vásárolni, sok furmint köré épített borvacsorát és borkóstolót szerveznek.

Február 2-án, csütörtökön rendezik meg nyolcadik alkalommal a Vajdahunyad várában a Furmint Február nagykóstolót, ahol közel 100 pincészet vesz részt kiállítóként. Nagy részük Tokajból érkezik, de somlói, egri, balatoni és határon túli borokkal is találkozhatunk majd.

Idén debütál a rendezvénysorozat nyitányaként a Furmint Day, a Nemzetközi Furmint Nap is, amely – a Malbec vagy a Chardonnay Dayhez hasonlóan – egy egész napot szentel a szőlőfajtának. Február 1-je lesz ezentúl a furmint napja, ami nemcsak Magyarországon, hanem a világban is népszerűsíti a furmintot. A több nyelvű honlap mellett a Facebookon magyar és angol nyelven is követhető és olvasható lesz minden, ami a szőlőfajtával kapcsolatos – hírek, érdekességek, rendezvények, képek és furminttal foglalkozó borászatok.

Az események ötletgazdája, Kézdy Dániel mindenkit arra biztat, hogy kóstoljon furmintot február elsején, vagy bármikor a hónap folyamán, és ossza meg másokkal is ezt az élményt #furmintday hashtaggel, hogy a furmint végre elfoglalja méltó helyét a világ nagy fajtái között.

Fotók: Furmint Photo

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián


 

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!