Magyarországon is egyre többen tudják, hogy május 25. a Bor Világnapja, amely Szent Orbán napjához, a szőlő és bor védőszentjéhez kapcsolódik. Ezért is tartanak ilyenkor sok helyen Orbán napi ünnepet a Bor Világnapját követő hétvégén, legyen szó a Tokaji Szent Orbán zarándoklatról, vagy az Orbán napi Bor és Pinceünnepről. Azonban nemcsak rendezvényeken van mód érdekes kis pincészetek borait megtalálni, nemrég indult el a Wineliner.com online borpiactere, amely versenytársaihoz képest új alapokra helyezi az online borpiacot: családi és réteg pincészetek boraihoz enged országos hozzáférést, eddig nem ismert borászatokat tesz elérhetővé bárki számára.

wineliner bor

 

A Wineliner.com tesztüzemben már néhány hete működik, azonban úgy döntöttek, hogy a Bor Világnapján teszik a nagyközönség számára is elérhetővé az új szolgáltatást. A Wineliner egyik alapítója, Korompai András elmondta, hogy az oldalt tulajdonképpen maguknak hozták létre Bélik Péterrel, mert megunták azt, hogy a legkisebb, ugyanakkor igazán minőségi borászatokat, kis pincészeteket csak személyesen lehet országszerte megtalálni, az online kínálatba legtöbbször csak a nagyobb borászatok juthatnak be. Éppen ezért a Winleiner.com lényege, hogy a mindenhol elérhető tucat borok helyett a kicsi, családi és réteg pincészetek legjobb borait vásárolhassák meg az oldalra látogatók.

A Wineliner.com több szempontból is egyedi kezdeményezés: mind a borászok, mind a vásárlók szempontjából olyat kínál, ami hazánkban még nem volt elérhető. A konkurenciával ellentétben nincs kötelező mennyiség, nem szólnak bele a borászok egyedi árazásába és nincs központi raktárkészlet sem, ami azt jelenti, hogy ha éppen csak 10 üveg maradt a tavalyi év legjobb borából, az is 2 perc alatt kitehető a piactérre. A borászatok regisztrációja ingyenes, csupán az eladott mennyiség után kell egy előre meghatározott szolgáltatási díjat fizetniük.

A weboldal lelke a felhasználók általi visszajelzéseken alapuló értékelési rendszer, mely nem csak a bort, de a pincészetet is értékeli megbízhatóság és gyorsaság szempontjából is. Az oldal nagy előnye, hogy közvetlenül a pincészetekből érkeznek a termékek, így nincs felesleges várakozás, a pincészettől függően akár 1-2 napon belül is kézhez vehetők a legújabb és legizgalmasabb borok. A felhasználók közül a legaktívabban értékelő és visszajelzést adó felhasználók elnyerik a Wineliner Sommelier titulust és az őket az oldalon követő vásárlók számára ajánlhatják az általuk legjobbnak gondolt borokat. 

Az oldal indulását egy olyan szolgáltatással egészítik ki, amely hazánkban még szinte egyáltalán nem ismert. „Külföldön már bejáratott szolgáltatás, hogy azok, akik nem akarnak lemaradni a legújabb trendekről, havonta előfizetnek arra, hogy egy-egy terméktípusból mindig megkapják egy keretösszegért a legújabb darabokat. Ilyen elven működik a Wantable.com, ahol a sminktől a ruhákon keresztül számos terméktípusból lehet választani, de ugyanígy szolgálja ki például a képregénymániásokat a Lootcrate.com is. Itthon már úttörője a hasonló szolgáltatásnak a Pixibox.hu, de ott többnyire termékmintákkal töltik ki a dobozokat. Arra gondoltunk, hogy miért ne valósíthatnánk meg borral is a havi előfizetést, amely keretében az előfizetők választhatnak egy kedvükre való árazású csomagot, mi pedig minden hónapban küldünk nekik 6 meglepetés palackot a Wineliner válogatott pincészeteitől. Egyelőre még próba üzemmódban, de ezt a szolgáltatást is elindítjuk a napokban, kíváncsian várjuk, hogy mennyire lesznek nyitottak rá a vásárlók” – mondta el Bélik Péter, a Wineliner.com másik alapítója. 

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!