676. Boroshordós érlelések és Douglas Laing jubileum

Kifejezetten izgalmasan zárult a tavaszi szezon a WhiskyNet kóstolók sorában, egyrészt megünnepeltük az egyik legmenőbb skót független palackozó, a Douglas Laing 70. évfordulóját, másrészt pedig egy szép soron keresztül megnéztük, hogy mit is lehet kihozni a boroshordós érlelésekből.

kóstoló whisk(e)y douglas laing whiskynet goodspirit


Douglas Laing jublieumi sor: Isle of Jura Provenance 8 éves, Bunnahabhain Provenance 12 éves, Ledaig Provenance 9 éves, Timorous Beastie Remarkable Regional Malts 10 éves, The Gauldrons Remarkable Regional Malts, Strathclyde Old Particular 20 éves

0 Tovább

670. A St. Andrea már a koktélok terén is erős

A St. Andrea márkanév már eddig is garancia volt a minőségre, elég ha a borokra vagy a fine dining étteremre gondolunk. Tavaly viszont minden korábbinál merészebbet vállaltak fel és rooftop bárt nyitottak a főváros közepén. A tetőtéri bárok manapság nagyon trendinek számítanak, így a kategória önmagában még nem számít bevállalósnak, az viszont igen, hogy nem elégedtek meg egy egyszerű borbárral (ami ugye kézenfekvő lett volna), hanem a borok mellett legalább akkora hangsúlyt kaptak a koktélok is, ugyanis Oláh Richárd vezetésével egy nagyon erős, letisztult koncepciót raktak össze a koktéllapon. Íme egy kis ízelítő.

st andrea receptúra matured manhattan manhattan way of the samurai zwack me im famous unicum unicum riserva nikka whisk(e)y japanese whisky bourbon whiskey makers mark

St. Andrea Wine & Skybar

0 Tovább

665. Merész húzások a Tuk Tuk Barban

Télen ugyan volt egy kis szarvasgombás újítás, de tavalyhoz hasonlóan idén is tavasszal frissült fel a Tuk Tuk Bar alapvetően ázsiai stílusú koktéllapja. A 2017-es koktélok inkább a food pairing miatt maradtak emlékezetesek, a 2018-as újdonságok viszont egyértelműen a merész húzások miatt. Ha a külsőségeket nézzük, akkor az arany-fekete világú Liquid Gold és a full fekete Ink lett az abszolút telitalálat, a beltartalmat illetően viszont a vegetális, zöld jegyeket gyönyörűen szállító Matcha T volt a személyes kedvencem. A fűszerességével és sós krusztájával még izgalmasan működik az Angry Wife is, de a füstös-csípős, beszédes nevű Hattori Hanzo már csak az igazán bevállalósaknak ajánlott!

tuk tuk bar receptúra roku gin liquid gold choya ink ketel one vodka fabbri matcha t derrumbes mezcal asian pornstar eiko ozeki szaké hattori hanzo kirin whisk(e)y japanese whisky caol ila scotch whisky angry wife san cosme

Tuk Tuk Bar

0 Tovább

656. Áprilisi kóstolók a WhiskyNettel

Nemzetközi előadókkal telt az április a WhiskyNet kóstolóin, hiszen a Kilchoman whiskytől George Willis, a Christian Drouin calvadostól pedig Hervé Pellerin járt Magyarországon.


Kilchoman Machir Bay, Kilchoman Sanaig, Kilchoman 2009 Vintage (2009-2017), Kilchoman Loch Gorm (2009-2017), Kilchoman Red Wine Cask Matured (2012-2017), Kilchoman Original Cask Strength (2010-2016)

0 Tovább

650. Új signature koktélok a GoodSpiritben

Nem sokkal a nyitás után próbáltam ki a GoodSpirit első signature koktéljait, most pedig megújult a koktéllap, amibe természetesen rögtön bele is kóstoltam.

receptúra goodspirit leaves your breathless breakfast at grannys haakons hope funky flamingo kremlin vodka brill pálinka pisco chartreuse sheep dip whisk(e)y scotch whisky diplomático rum kwai feh angostura bitters scrappys bitters
GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar

0 Tovább

648. Márciusi whiskykóstolók a Goodspiritben

Eléggé erősre sikeredtek a márciusi whiskykóstolók a GoodSpirit bárban, konkrétan az eddigi legjobb whiskys élményemet is sikerült megélni. Voltak Bruichladdich tételek, vakkóstoló és független palackozók is.

whisk(e)y kóstoló whiskynet goodspirit bruichladdich highland park cattos gordon and macphail aberfeldy ian macload cheiftains jericho the lost distillery
Bruichladdich sor: The Classic Laddie, Islay Barley 2010, Black Art 05.1, Port Charlotte Scottish Barley, Octomore 08.1

0 Tovább

647. Megérkezett hazánkba a Jack Daniel's Tennessee Fire

Újabb taggal bővült a legendás amerikai whiskey család, már hazánkban is elérhető a Jack Daniel's Tennessee Fire.

jack daniels

Fotó: Koktél Blog

0 Tovább

637. Füst, maláta, köles, rozs

Nemrég két tematikus whiskykóstolón is voltam a GoodSpirit bárban, ahol egy tőzegfüstös sorra és egy USA vs. Skócia párbajra próbáltam rá.

kóstoló whisk(e)y peat chimney longrow benromach tomatin port charlotte arran koval woodford reserve blantons lord elcho ardbeg bourbon whiskey skót whisky whiskynet goodspirit

Peat Chimney, Longrow, Benromach Peat Smoke, Tomatin Cu Bocan, Port Charlotte Scottish Barley, Arran Machrie Moore 4th Edition

0 Tovább

620. Robert Burns születésnapi whiskykóstoló az Arrannal

A tavalyihoz hasonlóan idén is whiskykóstolót tartott Andy Bell, az Arran értékesítési menedzsere, mégpedig a skótok legnagyobb költője, Robert Burns születésnapjának apropóján.

andy bell kóstoló arran whisk(e)y scotch whisky whiskynet
Arran Robert Burns Malt (43 térf.%), Arran 10 éves (46 térf.%), Arran 18 éves (46 térf.%), Arran James MacTaggart 10th Anniversary (54,2 térf.%), Arran Smugglers Series Volume Three The Exciseman (56,8 térf.%), Arran Machrie Moore 8th Edition (46 térf.%) (Fotó: Koktél Blog)

0 Tovább

619. Brody Alchemists Burns Night

A tavalyi Alchemists Burns Nighthoz hasonlóan idén is volt szavalás, skót whiskyk (mint pl. az egyik legjobb ár-értékű arányú 10 éves Talisker), skót kaják, valamint koktélok Dez O'Connelltől (köztük egy zseniális Rusty Nail twist wulong tea füsttel).

receptúra smoky nail lowland lassie old fashioned arran old fashioned arran whisk(e)y talisker timorous beastie johnnie walker drambuie glenkinchie rock oyster robert burns haggis cranachan alchemists night scotch whisky

0 Tovább

617. Old Fashioned Night a Barakában

Egyik kedvenc koktélom különböző változatait készítették el a Baraka étterem Old Fashioned estjén, ráadásul egy picit megismerkedhettem a remek fine dining konyhájukkal is. A koktélok közül a legizgalmasabb a vörösboros-kecskesajtos twist volt, a legelegánsabb vonalat pedig az ázsiai verzió képviselte, japán whiskyvel és szakéval.

baraka macsai bence old fashioned receptúra nikka teeling whisk(e)y konyak albert jarraud irish whiskey

Baraka Restaurant

0 Tovább

615. Mi a közös Winston Churchillben, Frank Sinatrában és Mark Twainben?

Sir Winston Churchillt, Frank Sinatrát és Mark Twaint nem csak kiemelkedő személyük köti össze, hanem a whisky iránti rajongásuk is.

whisk(e)y jack daniels tennessee whiskey winston churchill frank sinatra mark twain

0 Tovább

614. Téliesített fajdkakas

Szép kis télikabátot kapott a Famous Grouse skót whisky a márka hazai nagykövetétől, Szombati Zsolttól.

scotch whisky the famous grouse

0 Tovább

608. A maláta randevúja a kávéval: Brew-tiful Day

Az Auchentoshan alapsorának legjobb tételét keverte össze hidegen főzött kávéval Elliot Clark. A skót malátawhisky találkozása a cold brew-val: Brew-tiful Day.

receptúra elliot clark auchentoshan whisk(e)y scotch whisky

Fotó: facebook.com/auchentoshan

0 Tovább

603. A High Note SkyBar bemutatja: The Forest

Korábban már többször is írtam arról, hogy a nemzetközi trendeknek megfelelően itthon is üdvözítő lenne, ha a hazai szállodák bárjai minél inkább önálló brandet képviselnének, amivel a hotel vendégkörén kívül esőket is jobban képesek lennének bevonzani. Az elmúlt években érezhetően fejlődés indult be ebben a tekintetben (is) Budapesten. A High Note SkyBar pl. mindenképpen a progresszív helyek között foglal helyet, ugyanis nem érik be annak meglovagolásával, hogy egyébként a világ legjobb szállodájának választott Aria Hotel tetején működnek. Már a nyáron is azt tapasztaltam, hogy egyre komolyabb koncepció kezd összeállni a Szent István Bazilika kupolája mellett működő rooftop bárban, azonban most olyat raktak össze, ami egyedülálló a fővárosban.

receptúra ring of spirits diplomático rum patrón pineau des charentes lumberjacks glade gentleman jack jack daniels ardbeg whisk(e)y cynar fairy land amaretto disaronno aria high note

0 Tovább

600. Limitált kiadású whiskeyvel ünnepli bárját a Jack

125 évvel ezelőtt nyitotta meg Amerika egyik ikonikussá vált bárját a legendás lepárlómester, Jack Daniel. A lynchburgi Red Dog alapításának jubileumi évfordulója alkalmából a márka limitált kiadású whiskeyvel ünnepel, amely már Magyarországon is elérhető.

jack daniels whisk(e)y

0 Tovább

595. Brody Alchemists Night: Taste the Music

A Brody Studios Alchemists Night sorozatának Taste the Music kiadása most Írországot járta körbe Dez O´Connell és a The O´Neills zenekar segítségével. A téma persze hálás volt, akadt miből meríteni: ír költőkhöz és írókhoz rendelt koktélok, ír whiskeyk és ír zenék.

alchemists night brody studios dez oconnell the oneills receptúra irish maid jameson st germain corpse reviver no2 tanqueray gin cointreau lillet blanc abszint yeats by the sea connemara whisk(e)y monogram behans black russian black russian el dorado rum patrón guinness teeling

0 Tovább

588. Nikka premier Stan Vadrnával

Ismét Magyarországra látogatott Stanislav Vadrna, a bartender szakma rocksztárja és a Nikka márkanagykövete. Az érkezés legfőbb apropója az volt, hogy a Good Spirit bárban rendezték meg a Nikka Perfect Serve verseny regionális döntőjét (ami egyébként Zdenko Michlik nyert meg), viszont előtte Stan egy mesterkurzus keretében bemutatta a Nikka két új termékét is.

nikka whisk(e)y vodka gin kóstoló stan vadrna
A két új a régiekkel együtt: Nikka Coffey Grain (45 térf.%), Nikka Coffey Malt (45 térf.%), Nikka From The Barrel (51,4 térf.%), Nikka Coffey Vodka (40 térf.%), Nikka Coffey Gin (47 térf.%).

0 Tovább

585. Trópusi skót: Speyside Smash

Egy nagy klasszikus speyside-i single malt whiskyvel és jókora trópusi csavarral. Speyside Smash.

speyside smash receptúra aberlour whisk(e)y smash scotch whisky

Fotó: liquor.com

0 Tovább

584. A Springbank, a Bruichladdich és a függetlenek

Az idei Whisky Show számomra két helyszínen telt el. A Springbank mesterkurzusán és a WhiskyNet standjánál. A lekóstolt 15 tétellel pedig ezúttal rámentem a különlegességekre. A Springbank, a Bruichladdich és a függetlenek.

whiskynet whisky show springbank bruichladdich octomore signatory wilson and morgan tobermory imperial gordon and macphail mortlach duncan taylor allt a bhainne ardbeg ian macleod whisk(e)y kóstoló
Whisky Show 2017

0 Tovább

579. Brody Alchemists Night: Taste the Music

A nyári szünet után visszatért a Dez O´Connell vezette Alchemist Night sorozat a tavasszal már megismert Beaux Jaxon Rhythm ´n´ Blues zenekarral. A múltkorihoz képest most szűkült a témakör, az USA természetesen maradt, viszont Chicago került a középpontba. A koktélok szempontjából a chicagói Koval márka rozswhiskeyjére felépített Old Fashioned volt a csúcs. A Koval whiskeyjeit már egy éve is izgalmasnak tartottam, most pedig egy kis abszinttel kiegészítve behozta a Sazerac karakterét, ami szerintem telitalálat.

alchemists night dez oconnell beaux jaxon mamie taylor monkey shoulder whisk(e)y fever tree peychauds bitters mai tai rum appleton wray and nephew goslings cointreau old fashioned koval abszint receptúra

0 Tovább

578. Best of Heinemann 2017

A Heinemann tavalyi portfólióbemutatóján az amerikai whiskeykre koncentráltam, az idei bemutatón viszont kizárólag skót malátawhiskyket választottam a soromba.

whisk(e)y kóstoló jura auchentoshan heinemann dalmore

Best of Heinemann 2017 a Buddha-Bar Budapesten

0 Tovább

577. Gasztrotippek vénasszonyok nyarára

Az ősz beköszöntével nem kell lemondanunk a hangulatos kerti partikról és a grillezett finomságok illatáról. A vénasszonyok nyara tartogat még néhány szép, napfényes délutánt: búcsúztassuk a jó időt egy utolsó szabadtéri gasztronómiai kalanddal. Szombati Zsolt, a The Famous Grouse magyarországi nagykövetének szezonális tippjeivel különleges, őszi ízeket csempészhetünk az asztalra.

receptúra whisk(e)y the famous grouse grillgrouse koktél

Grillgrouse koktél konzervdobozban: egy üres konzervdobozban 45 ml The Famous Grouse whiskyhez adjunk 20 ml limelevet, 20 ml narancslevet, 20 ml almalevet és 2 teáskanálnyi folyékony mályvacukrot. Díszítsük a lime kifordított héjával, rószaszirommal és fügével. Kínáljuk mályvacukorral a tetején, amit fogyasztás előtt egy kis lánggal meg is pörkölhetünk.

0 Tovább

571. Boldog születésnapot, WhiskyNet!

A 10 éves WhiskyNet a saját munkatársainak kedvenceiből összeállított kóstolósorral nyitotta meg a szezont.

whiskynet kóstoló old pulteney glenfarclas tomatin mortlach gordon and macphail wilson and morgan benriach whisk(e)y

Old Pulteney 12 éves, Glenfarclas 15 éves, Tomatin 14 éves, Mortlach 15 éves Gordon & MacPhail kiadásban, Wilson & Morgan House Malt (lepárolva: 2011. december, palackozva: 2016. április), Benriach Curiositas 10 éves (Fotó: Koktél Blog)

0 Tovább

560. Ötcsillagos lazaság

Magyarországon is egyre több szálloda veszi komolyan a saját bárját, olyannyira, hogy pl. Londonhoz hasonlóan önálló brand köré építik fel ezeket. A nagyjából másfél éve megnyitott budapesti Ritz-Carlton Hotelben az ötcsillagos eleganciához igazodik a többek között champagneban utazó Kupola Lounge & Bar, viszont átellenben már egy sokkal lazább hely, a Deák St. Kitchen működik, ahol a grillételek mellett elsősorban a borokra és a koktélokra fókuszálnak. A koktéllap kizárólag a ház signature italaiból áll, ami nagyon pozitív irány, amellett, hogy külön kérésre természetesen bármelyik klasszikust is szívesen elkészítik. A signature koktéloknál kreatívan nyúlnak a különféle hozzávalókhoz, simán összepárosítják a bodzalikőrt a chilivel, a mezcalt a mandulával vagy a babérlevelet a grapefruittal, de olyan technológiát is bátran alkalmaznak az italok készítésénél, ami amúgy a konyhában jellemző (szuvidálás). Íme egy kis ízelítő.

receptúra deák street kitchen ritz-carlton hendricks st germain gin russian standard vodka spring break grapefruit bay heisenberg illegal mezcal monkey shoulder whisk(e)y elyx pineapple absolut talisker mandarin napoleon kreinbacher pezsgő

0 Tovább

555. Fine spirit alapú koktélok a Dandelyantől

Mint ahogyan a gasztronómiában mindent, úgy jó koktélt is csak minőségi alapanyagokból lehet készíteni. Sőt, kifejezetten prémium alappárlatokat sem szentségtörés használni, ha ehhez méltó a koktél egész koncepciója. A londoni Mondrian Hotel bárja, az agyondíjazott Dandelyan az exkluzív Cellar menüjével ezt az irányt célozta meg.

receptúra dandelyan ryan chetiyawardana patron agave sherry tequila patrón soy aged whisky sour craigellachie whisk(e)y vodka grey goose jack daniels facundo neo rum bluegrass fizz woodford reserve silver fria jack and mickey old fashioned vx gibson martini martini old fashioned fizz whisky sour

Patron Agave Sherry: Patrón 100% Agave Tequila, fermentált agávé.

0 Tovább

550. Egy kémikus lehet a Jack Daniel's nyolcadik lepárlómestere

Chris Fletcher gyerekkora óta rajong a kémiáért, de a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy ez teheti őt a világ egyik leghíresebb whiskeyjének mesterévé. Amerika legrégebben bejegyzett whiskeylepárlójában az elmúlt 151 évben 7 mester felelt azért, hogy minden csepp ital megfelelő minőségben hagyja el Lynchburgöt. Közülük az első maga Jack Daniel volt, jelenleg pedig Jeff Arnett tölti be ezt a posztot. Úgy tűnik lassan megvan, ki veheti át tőle a stafétát, aki nem más, mint az ötödik mester, Frank Bobo unokája.

jack daniels whisk(e)y chris fletcher

Jeff Arnett és Chris Fletcher

0 Tovább

541. Dobd fel a nyárt whisky alapú long drinkekkel!

Szombati Zsolt, a The Famous Grouse magyarországi nagykövetének whisky alapú long drinkjei.

whisk(e)y the famous grouse scotch whisky spring of the famous gourmet kiss high ball receptúra szombati zsolt

0 Tovább

531. Sör mi több koktélok

A sörforradalom nem ismer határokat! Íme a Sör mi több koktélreceptúráit.

sör mi több sör campari vodka receptúra whisk(e)y scotch whisky violet wit campari weizen strawbeerry blonde ice tea russian cherry bitter

0 Tovább

525. A whiskyk királynői a Gourmet Fesztiválon

Különleges ízélmények, citrusos zamat, vaníliaillat és gyömbérpor. Elsőre nem mindenkinek a whisky jut eszébe ezekről a szavakról, de az idei Gourmet Fesztiválon a The Macallan és a The Famous Grouse standjánál könnyen meglepetés érheti az érdeklődőt...

the macallan the famous grouse whisk(e)y scotch whisky szombati zsolt

0 Tovább

516. Csirke a hátsó udvarból és pár csepp whiskey

Tennessee állam egyik barátságos városából, Lynchburgből két dolog vált világhírűvé: a Jack Daniel's whiskey és Mary Bobo vendégháza. Az előbbit nem kell bemutatni, utóbbi pedig máig az a közkedvelt találkahely, ahol Jack bácsi ükunokahúgának, Lynne Tolley-nak a párját ritkító citrus ciderpuncsát lehet megkóstolni. Lynne, amellett, hogy a lepárlóban is otthonosan mozog, konyhaművészete is világhíres. Íme néhány családi recept.

jack daniels whisk(e)y mary bobo lynne tolley jack daniels citrus ciderpuncs

0 Tovább

507. Csont és szalonna: Bone & Bacon Cocktail

A hibbant dolgoknak a bartending világán belül sincs határa. Egy igazán meredek koktél a denveri Dylan Holcombtól (Beatrice & Woodsley és Mario's Double Daughter's Salotto). Bone & Bacon Cocktail szalonnás whiskeyvel, csontleveses jégkockával és csontdísszel.

ol major bourbon whiskey whisk(e)y bone and bacon receptúra dlyan holcomb beatrice and woodsley marios double daughters salotto

Fotó: liquor.com

0 Tovább

506. Brody Alchemists Night: Taste the Music

Dez O'Connell egy rendhagyó estével folytatta az Alchemists Night sorozatát. A koktélok mellett ezúttal a zenéé volt a főszerep a Brodyban, köszönhetően a Robert Jackson vezette Beaux Jaxon Rhythm'n'Blues együttesnek. Utazás Mississippibe, Chicagóba, Detroitba és Floridába a koktélok és a zene segítségével.

dez oconnell brody studios receptúra delta slide woodford reserve bourbon whiskey whisk(e)y boudier west side royale tanqueray gin kings ginger kreinbacher pezsgő last word chartreuse wray and nephew mount gay el dorado rum alchemists night

0 Tovább

500. #LoveScotch

Valószínűleg sokan nem is tudják, hogy a világ vezető prémium italok készítő és forgalmazó vállalatának Magyarországon van a legnagyobb irodája. Az 1400 munkavállalót foglalkoztató budapesti Diageo iroda idén 15 éves, ebből az alkalomból pedig betekintést nyerhettem a cég #LoveScotch kampányába. A Diageónak könnyű egy ilyen kezdeményezésbe fogni, hiszen elképesztően széles portfólióval rendelkeznek a skót whiskyk terén, amiből a 12 éves Caol Ilát, a 10 éves Taliskert, a The Singletont, a Johnnie Walker Blender's Batch Red Rye Finisht és a Johnnie Walker Blue Labelt mutatta be Gulyás Csaba, a cég nagykövete. A limitált kiadású, rozs whiskys hordóban finiselt Blender's Batchet egy remek Old Fashioned koktélban próbáltam ki, a többi tétel pedig izgalmas ételpárosítással érkezett: a füstös whiskykhez már kipróbáltan kiváló Maldon só és füge a Caol Ila, grissini és sonka a Talisker, grapefruit és karamellizált barna cukor a Singleton, sajt és mazsola pedig a Johnnie Walker Blue Label mellé.

lovescotch scotch whisky diageo johhnie walker talisker the singleton caol ila coco rocha whisk(e)y old fashioned gulyás csaba


A #LoveScotch kampány arca: Coco Rocha

0 Tovább

495. Haladó kóstolók

Nemrégiben gyors egymásutánban két rendhagyó kóstolón is részt vehettem a WhiskyNet jóvoltából: egy vakteszten, valamint egy idősebb és javarészt független tételeket felsorakoztató szeánszon.

whiskynet kóstoló nikka ancnoc teeling castarede six saints old ballantruan jura ian macleod clynelish berry bros and rudd glencadam tobermory wilson and morgan mortlach douglas laing caol ila gordon and macphail whisk(e)y scotch whisky rum armagnac japanese whisky

Vakkóstoló: Nikka All Malt, anCnoc 12 Years Old, Teeling Single Grain, Castaréde VSOP, Six Saints, Old Ballantruan (Fotók: Koktél Blog)

0 Tovább

485. Brody Alchemists Burns Night

Az eddigieknél is jobban bírom a skótokat. Eleve nagy előnnyel indulnak a szimpátiaversenyben, hiszen mégiscsak ők készítik a világ legjobb whiskyjét, ez pedig már önmagában is tiszteletreméltó eredmény. A Brody Alchemists Night sorozat legújabb állomása azonban még tudta ezt fokozni. A skótok nemzeti költőjének, a whiskyért sokszor kiálló Robert Burnsnek a születésnapját minden évben megünneplik és most a Brody Studiosnak köszönhetően én is megtapasztalhattam egy autentikus Burns Nightot. Voltak skót emberek, skót whiskyk (például a Robert Burns palackozásokat kizárólagosan forgalmazó Arran és a Robert Burns költeményben megjelenő Timorous Beastie), tradicionális skót ételek (mint a magyar hurkához hasonló Haggis, amivel meglepően jól működött a füstszörny Big Peat vagy a pohárkrémes Cranachan), valamint volt szavalás, pohárköszöntés, jó zene és tánc. Mindez zseniálisan hazafias, lenyűgöző hangulatban. Brody Alchemists Burns Night Dez O'Connellel.

receptúra robert burns arran big peat timorous beastie scotch whisky whisk(e)y the epicurean haggis cranachan arran old fashioned old fashioned bobby burns mancino benedictine johnnie walker the debonair sour whisky sour whiskey sour the kings ginger drambuie alchemists night

Fotó: Koktél Blog

0 Tovább

484. Whiskykoktélok farsangra

A Famous Grouse hazai márkanagykövete, Szombati Zsolt ajánl néhány télűző whiskykoktélt a farsangi bulikhoz. Klasszikusok egy kis csavarral, színes rétegek, valamint vattacukor, licsi és fürjtojás.

the famous grouse whisk(e)y scotch whisky szombati zsolt receptúra cherry fashion sctoch lychee famous n.y. sour scotch and the sex the famous three colour old fashioned whisky sour whiskey sour

0 Tovább

481. Robert Burns születésnapi whiskykóstoló az Arrannal

Mivel a WhiskyNet régóta szoros kapcsolatot ápol az Arrannal, ezért a legutóbbi alkalomig már 12 tétellel ismerkedtem meg. Azt elismerem, hogy a márka védjegyének számító, kifejezetten szárazkás ízvilág sokaknak nem tetszhet elsőre, viszont az biztos, hogy az egyik legszerethetőbb skót whiskymárkáról van szó. Nem csak a természetvédelem és Robert Burns miatt, hanem mert mára egészen szép portfólióval rendelkeznek, a whiskynetes együttműködésnek hála több tokaji finiselésű kiadásuk is van (korábban egy 8 és egy 10 éves kiadást kóstoltam le). A skótok legnagyobb költője, Robert Burns születésnapja apropóján Andy Bell, az Arran értékesítési menedzsere nemrég Magyarországra látogatott egy remek kóstolót tartani, ahol újabb tételekkel ismerkedhettem meg.

arran kóstoló andy bell whiskynet whisk(e)y

Arran Robert Burns Single Malt (43 térf.%), Arran Aged 10 Years Single Malt (46 térf.%), Arran Aged 18 Years Single Malt (46 térf.%), Arran The Sauternes Cask Finish Single Malt (50 térf.%), Arran The Bothy Quarter Cask (55,7 térf.%), Arran Machrie Moore 7th Edition Single Malt (46 térf.%) (Fotó: Koktél Blog)

0 Tovább

467. Még mindig az időjárásról: Boyfriend Weather

Folytatódik az időjárással kapcsolatos tematika, itt a Boyfriend Weather az indianapolisi Ceruleanből. A koktél neve a rossz időjárásra utal.

receptúra whisk(e)y cerulean cider st elizabeth wilks and wilson adelades orgeat frangelico fee brothers angostura bitters

Fotó: liquor.com

0 Tovább

466. A hideg ellen: Hot POm Toddy

Itt egy Hot Toddy twist sok-sok magas C-vitamin tartalmú goji bogyóval, ha már ennyire közeledik a hideg. Hot Pom Toddy Jules Arontól.

hot toddy hot pom toddy forró kevert italok receptúra jules aron whisk(e)y

Fotó: talesofthecocktial.com (Papp György)

0 Tovább

465. Barangolás Skóciában

A WhiskyNet 2016-ot lezáró szeánszán néhány skót régiót jártunk körbe kizárólag single malt whiskyk segítségével. Két highland-i, két speyside-i és egy islay-i tétel került a kóstolósorba.

kóstoló scotch whisky whisk(e)y glencadam arran old pulteney benromach benriach kilchoman

0 Tovább

461. Karácsonyi Alchemists Night

A Negroni Night és a Famous Drinkers után az Alchemists Night karácsonyi kiadásán vettem részt, ahol a Brody Studios bárkonzulense, Dez O'Connell járta körbe a témát az ünnepi hangulatú koktélokkal. A nyolc koktélt alapvetően két ízvilágra lehetett osztani, az édesebb tojásosra és/vagy tejszínesre, illetve a szárazabb fűszeresre, citrusosra. Előbbire a legjobb példa a füstös mezcallal párosított rozmaring, lime, grapefruit és áfonya, utóbbira pedig az étcsokival, tejszínnel, tojásfehérjével és szerecsendióval kiegészített édes vörösboros flip volt.

wassail mezmo kiddush flip heroes square first date teatime pops purple jadores receptúra forró kevert italok cider mezcal san cosme kiddush bor four roses bourbon whiskey whisk(e)y singleton scotch whisky becherovka goslings black seal el dorado grand marnier boudier clément unicum alchemists night dez oconnell

0 Tovább

460. Téli forró ital- és karácsonyi likőrkészítő szakkör 2016

Ahogyan annak idején, most is remekül sikerült a Kávé Akadémián tartott téli szakkör, ezúttal Elek Csilla és Kottra Dezső "Dedi" vezetésével. Íme néhány tipp az ünnepekre forró ital és karácsonyi likőr témakörben.

jager grog receptúra forró kevert italok jagermeister helsinki glöggi vodka vermut chrisbaum punch gin hendricks bombardino bols bols mixer akadémia kávé akadémia rum ron varadero galliano tullamore dew whisk(e)y irish whiskey sailor jerry házi tojáslikőr karácsonyi narancslikőr tonkababos csokoládélikőr ír krémlikőr glögg grog punch alkoholmentes

Fotók: Koktél Blog

0 Tovább

459. Három alternatív lehetőség, ha már eleged van a forralt borból

Ha már eleged van a forralt borból, akkor itt van három Scotch Hot Toddy egy kis csavarral Szombati Zsolttól, a The Famous Grouse hazai márkanagykövetétől.

receptúra szombati zsolt forró kevert italok the famous grouse whisk(e)y scotch whisky cinnamon queen perfect plum smoky honey hot toddy scotch hot toddy

0 Tovább

458. 1001 buborék a Buddhában

Decemberben egyértelműen a buborékok játsszák a főszerepet a Buddha-Bar Hotel Budapestben: megnyílt a Pop-Up Champagne Bar, nemrég volt egy egyedülálló Champagne Night és a Koktél Blogon már jól ismert Matthias Giroud is készített néhány remek pezsgős koktélt.

matthias giroud receptúra sierra ajusco concoction direct flight reims katmandou dry champagne cloud martini martini french g perfume whisky sour whiskey sour kir royal experience tequila mezcal gin gvine vodka ciroc konyak cointreau johnnie walker whisk(e)y scotch whisky champagne barnaut larmandier-bernier bollinger paul bara charles heidsieck pommery nicolas feuillatte ruinart billecart-salmon veuve clicquot duval-leroy laurent-perrier alfred gratien kóstoló champagne night buddha-bar

0 Tovább

456. Időutazás Jack bácsival: mi változott az elmúlt 150 évben?

Az idők változnak, de van ami örök. Így van ez a klasszikus koktélokkal is, amelyek ugyan a trendeket követve kissé átalakultak az évek során, de tipikus, semmivel sem összetéveszthető karakterük mégis megmaradt. Nincs ez másképp az amerikaiak kedvenc whiskey-jéből készült italok esetében sem, amelyek legfontosabb hozzávalója éppen 150 éve, egy kis Tennessee-i lepárlóüzemből indult útjára. Lássuk néhány klasszikus koktélreceptúra egykori és mai változatát Lukács Rolanddal, a Boutiq'Bar vezető bártenderével!

jack daniels whisk(e)y tennessee whiskey lukács roland manhattan old fashioned whiskey sour

0 Tovább

453. Rekord a VI. Whisky Show-n

A kétnapossá fejlődött és rekordszámú, nagyjából 2200 látogatót vonzó Whisky Show számomra igencsak töményre sikeredett. A szakmai nap két mesterkurzust, négy standot, négy whisky alapú koktélt, tizenöt whiskyt és sok-sok vizet eredményezett.

whiskynet whisky show kilchoman glendronach benriach johnnie walker jack daniels glenfiddich koval whisk(e)y scotch whisky

0 Tovább

445. Jack Daniel's 150 Pop Up Bar nyílt Budapest szívében

Idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját a Jack Daniel lepárlóüzem. A mérföldkőnek számító születésnap alkalmából világszerte számos meglepetéssel készülnek a márka rajongóinak. Budapesten, a Szervita téren néhány hete megnyílt Jack Daniel's 150 Pop Up Bar egy szelet Lynchburg-öt varázsol a belváros szívébe, ahol bepillanthatunk a lepárlóüzem mindennapjaiba, a whiskey készítés folyamatába, de akár limitált kiadású, különleges italokat is megkóstolhatunk. Welcome to Lynchburg.

jackdaniels whisk(e)y tennessee whiskey jack daniels 150 pop up bar

0 Tovább

443. Jack Daniel's 150 a Whisky Show-n

Idén hatodik alkalommal rendezték meg Budapesten a Whisky Show-t, ahol többek között a 150. születésnapját ünneplő Jack Daniel lepárló limitált kiadású, kifejezetten az évfordulóra készített italát is megkóstolhatta a közönség.

jack daniels whisk(e)y nick theurer

0 Tovább

441. Híres piások a Brody Alchemists Nighton

A múltkori különkiadást követően visszatért a normál kerékvágásba Dez O'Connell koktélos sorozata, a Brody Alchemists Night, aminek apropóját ezúttal a legismertebb piások adták. Egy piás egy koktél.

receptúra venus george byron gin pezsgő kreinbacher sauvignon blanc mamie taylor no2 winston chruchill whisk(e)y scotch whisky johnnie walker angostura bitters black rose gerard depardieu vodka kremlin boudier ruppert bor dickens punch charles dickens rum diplomatico voyer assam tea oleo saccharum konyak the green beast pablo picasso la fée abszint ace of spades lemmy kilmister sheep dip cola smoking nail frank sinatra drambuie cigar russian standard brizzard mancino vermut dez oconnell brody studios alchemists night punch martini

Fotó: Koktél Blog

0 Tovább
«
123

18+

A Koktél Blog főként alkoholtartalmú italokkal foglalkozik, így az oldal megtekintése csak 18 éven felüliek számára ajánlott! A Koktél Blog a minőségi és mértéktartó alkoholfogyasztás híve!

BÁR. ITAL. KULTÚRA.

"Az ember piája olyasmi, mint egy házastárs. Ha rosszul bánik vele, pokollá teszi az életét. Az alkohol évente kétmillió ember halálát okozza, és bár úgy érzi magát a részeg, hogy semmi sem árthat neki, nagyon fájdalmas módja az öngyilkosságnak. Ha úgy dönt, hogy tisztelettel és érdeklődéssel nyúl az üveg után, a kapcsolat egy egész életen át harmonikus maradhat. Minél többet tud róla, annál jobban ízlik minden egyes cseppje." A.J. Baime

FACEBOOK

FEED

KOKTÉL ABC

A-Z

KÓSTOLÓK

Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Boutiq'Bar, Rumba Café)
Metaxa (Bols Mixer Akadémia)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Trafiq)
Vodka- és ginkóstoló (Kávébár Bazár 2013)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Buddha-Bar Hotel)
Single Malt Only Cocktail Dinner (Bols Mixer Akadémia)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Tokio)
Bols Genever és Bols Honey (Bols Mixer Akadémia)
Whisky Show 2013
Jӓgermeister Winterkrӓuter (Bols Mixer Akadémia)
Nikka és Kavalan (WhiskyNet)
Ír kávé és forró ital szakkör (Bols Mixer Akadémia)
Arran (WhiskyNet)
V. Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Kolor)
A.E. Dor (Kávébár Bazár 2014)
Párlatkóstoló (WhiskyNet)
Jӓgermeister Masterclass 2014
Ballantine's Brasil (Pernod Ricard)
Ír whiskeyk (WhiskyNet)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Raqpart)
Krakkó
Gancia pezsgők (Budavári Borfesztivál, Bols)
Bevezető whiskyk (WhiskyNet)
Boroshordós utóérlelésű skót whiskyk (WhiskyNet)
Russian Standard kóstoló (Bols Mixer Akadémia)
Whisky Show 2014
Berry Bros. & Rudd (WhiskyNet)
Törley pezsgőkóstoló (Veritas Borkereskedés)
Buborék Fesztivál Ünnepi Kiadás 2014
Finlandia Masterclass Pekka Pellinennel és Markku Raittinennel
Megyer borok kóstolója (Veritas Borkereskedés)
Matusalem (WarmUp)
Christian Drouin calvados (WhiskyNet)
Juhász Testvérek (Veritas Borkereskedés)
Koktélfesztivál (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Szent Tamás Szőlőbirtok & Pincészet (Kávébár Bazár 2015)
Világbajnok pezsgők (VinCE Budapest 2015)
Vylyan borkóstoló (Veritas Borkereskedés)
Martin Miller's (WarmUp)
Teeling (WhiskyNet)
Füstös whiskyk (WhiskyNet)
William Grant's & Sons (Koktélbolt)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Blue Fox The Bar)
Sörkoktélok (Frissítő Sörkoktélbár)
Bevezetés az olasz aperitivo kultúrába (Roust)
Vakkóstoló (WhiskyNet)
Nikka (WhiskyNet)
Karibi rumok (WhiskyNet)
Dilmah (Roust)
Grand Opening (Tuk Tuk Bar)
François (Törley)
London
Bourdaire-Gallois (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Champagne Emergency vol. 1.
Magyarországon még nem kapható ginek
Kreinbacher magnum palackos pezsgők (Budavári Borfesztivál)
Szürrealizmus koktélparti Simone Caporaléval (Blue Fox The Bar)
Metaxa Masterclass André Cavalheiróval (Roust)
The Lost Distillery kóstoló (WhiskyNet)
Cachaça szakkör (Bols Mixer Akadémia)
Delamain konyakok (WhiskyNet)
Glenmorangie és Ardbeg (WhiskyNet)
Johnnie Walker Colours kóstoló Colin Dunnal
Whisky Show 2015
Kaliforniai borok (Veritas Borkereskedés)
Tokaj évjáratbemutató (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Food pairing (Aria Hotel Budapest)
Skót vs. japán whiskyk (WhiskyNet)
Champagne Night (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Téli koktélok (Tuk Tuk Bar)
Koktélkóstoló (Up&Down)
Indiai gourmet hét (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Boulard calvados és koktélbemutató Vincent Boularddal (Heinemann)
GinNap (WhiskyNet)
Kínai újév és Valentin-nap Matthias Giroud-val (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Tőzegelt skót malátawhiskyk (WhiskyNet)
Karibi rumok kóstolója (WhiskyNet)
Jose Cuervo tequila- és koktélkóstoló (Bols Mixer Akadémia)
Meglepetések a pezsgő világbajnokságról (VinCE Budapest)
Zacapa kóstoló Rebecca Quiñonezzel (Diageo)
Thai gourmet hét (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Wemyss kóstoló (WhiskyNet)
RumNap (WhiskyNet)
Masterclass with Robert Schinkel (Dilmah)
Nagy burgundi kóstoló (Buddha-Bar Budapest)
Glenfarclas mesterkurzus Ian MacWilliammel (WhiskyNet)
Choya mesterkurzus Takehiko Okazakival (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Japán whiskyk kóstolója (WhiskyNet)
Chateau Musar borvacsora (Baalbek Lebanese Restaurant)
A fenyőerdő és az elektromosság íze (Blue Fox The Bar)
Moët & Chandon kóstoló (Zwack)
Hendrick's piknik (Roust)
Star of Bombay (Dunapro)
Pálinkakoktélok (Schiszler)
Black Swan Signature Cocktails (Black Swan)
Negroni Night (Brody Studios)
Hordóhasználat a whiskyknél (Hangolódás a Whisky Showra)
A független palackozók világa (WhiskyNet)
Amerikai whiskeyk tesztje (Best of Heinemann 2016)
Grant's whiskyk (Koktélbolt)
Wine Night - Italy (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Diplomático mesterkurzus Tito Corderóval (WhiskyNet)
Bols Geneverek kóstolója (Roust)
Whisky Show 2016
Tokaj Wine Night (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Molekuláris mixológia (NANO bar&restaurant)
Barangolás Skóciában (WhiskyNet)
Pezsgős koktélok Matthias Giroud-val (Buddha-Bar Budapest)
Champagne Night (Buddha-Bar Budapest)
Téli forró ital- és karácsonyi likőrkészítő szakkör (Bols Mixer Akadémia)
#KoccintsAszuval (Wineglass Communication sajtóklub)
Alchemists Night Christmas Edition (Brody Studios)
Furmint Február bemelegítés (Wineglass Communication sajtóklub)
Arran whiskykóstoló Andy Bellel (WhiskyNet)
Alchemists Burns Night (Brody Studios)
Bikavér Párbaj felvezetése (Wineglass Communication sajtóklub)
Furmint Február 2017
Baijiu mesterkurzus Ulric Nijs-szel (Buddha-Bar Budapest)
TOP 10 Wine Night (Buddha-Bar Budapest)
Cocktail Art & Max 21 mesterkurzus Diego Ferrarival (Fabbri)
Vakkóstoló (WhiskyNet)
Haladó whiskykóstoló (WhiskyNet)
Bikavér Párbaj 2017
#LoveScotch (Diageo)
Unicum Riserva sajtóbemutató (Zwack)
VinCE Budapest 2017
Magna Mátra nagykóstoló 2017
Alchemists Night: Taste the Music (Brody Studios)
Jägermeister Manifest sajtóbemutató Nils Boesével
Új koktélok a Tuk Tuk Barban
Bacardí Night (Good Spirit Whisky & Cocktail Bar
Pisco délután a Chilei Nagykövetséggel (Blue Fox The Bar)
Intercooperation szakmai nap
Barta-Nagygombos portfólió kóstoló
Fever-Tree kóstoló (Panna Cocktail)
Sörkoktélok a BB'z-ben
#1narancs1fa (Roust)
Foss Marai (Winestore-TG Italiano)
Fuxli bemutató (Wineglass Communication sajótklub)
Edingburgh ginkóstoló Hans de Langgal (WhiskyNet, Good Spirit Whisky & Cocktail Bar)
Rumkóstoló Ken Rose-zal (WhiskyNet, Good Spirit Whisky & Cocktail Bar)
The Famous Grouse és The Macallan kóstoló (Gourmet Fesztivál)
Edingburgh ginkóstoló Hans de Langgal (WhiskyNet, Good Spirit Whisky & Cocktail Bar)
Brody Alchemists Night: Tiki! (Brody Studios)
High Note SkyBar (Aria Hotel)
Vitorlás borkóstoló (Bujdosó Pincészet)
Koktélkóstoló (GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar)
Elysium (Blue Fox The Bar)
Szóló Puro 2016 premier (Costes Dowtown)
Móri borok kóstolója (Wineglass Communication)
Deák St. Kitchen (Ritz-Carlton)
Dél-afrikai borok kóstolója (Wineglass Communication)
Black Swan Budapest
Skót whiskyk kóstolója (Best of Heinemann 2017)
Alchemists Night: Taste the Music (Brody Studios)
Disznókő-Vida borvacsora (VERITAS WINEBAR)
Bükki borok kóstolója (Wineglass Communication)
Urban Tiger
Whisky Show 2017
Nikka premier Stan Vadrnával
Újdonságok a Buddha-Barban
Alchemists Night: Taste the Music (Brody Studios)
VinCE Champagne a Holdon (Belvárosi Piac)
The Forest (High Note Skybar)
#KoccintsAszuval (Wineglass Communication sajtóklub)
Brimoncourt champagne-vacsora (VERITAS WINEBAR)
Taschner-kóstoló (Wineglass Communication sajtóklub)
Old Fashioned Night (Baraka Restaurant)
Alchemists Burns Night (Brody Studios)
Arran whiskykóstoló Andy Bellel (WhiskyNet)
Szarvasgombás koktélok (Tuk Tuk Bar)
V4-es koktélok (Sirha Budapest 2018)
Furmint Február 2018
Tőzegelt skót malátawhiskyk (WhiskyNet)
USA vs. Skócia whiskykóstoló (WhiskyNet)
Awaken kávék (Damniczki Budapest)
Gin Night (Baraka Budapest)
Negroni hetek (Deák St. Kitchen)
Martini (Boutiq'Bar)
Bikavér Párbaj 2018
Bruichladdich kóstoló (WhiskyNet)
Brody Alchemists Cognac Night (Brody Studios)
Asahi Super Dry bemutató (TOKIO)
Tiki koktélok mesterkurzus Daniele Dalla Polával (Brody Studios)
Vakkóstoló (WhiskyNet)
A független palackozók világa (WhiskyNet)
Royal Bliss bemutató (Il Bacio di Stile)
Új signature koktélok (GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar)
Charles Heidsieck mesterkurzus Cyril Brunnal (VinCE Budapest 2018)
Christian Drouin calvadoskóstoló Hervé Pellerinnel (GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar)
Zsirai (Wineglass Communication sajtóklub)
Rum Night (Baraka Budapest)
Kilchoman kóstoló George Willis-szel (GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar)
Új koktélok a Tuk Tuk Barban
A. Gere kóstoló (Wineglass Communication sajtóklub)
Unicum Riserva koktélok Nagy Zoltántól (Gourmet Fesztivál)
Alchemists Night: Taste the Music (Brody Studios)
Koktélkóstoló (St. Andrea Wine & Skybar)
Boroshordós érlelések (GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar)
Douglas Laing (GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar)
Skybaby bemutató (Budaörsi Repülőtér)
Mesterkurzus Marian Bekével (Intercontinental Budapest)
Pannonhalmi apátsági borok (Wineglass Communication sajtóklub)
Finlandia Masterclass 2018 (A38)
Brexit fröccs és popcornos kecskesajt (I Gát U)