71. Lesz-e újra magyar győztes? Bols Around The World 2013

Kevesebb, mint két nap és lezárul a világ egyik legnagyobb koktélos versenyének, a Bols Around The Worldnek az első etapja. A tavalyi nemzetközi megmérettetés különösen kedves volt a magyarok számára, hiszen a budapesti Boutiq'Bar akkori bártendere, a ma már Londonban dolgozó Onufer Gábor zárt az első helyen, méghozzá a "The Merchant" elnevezésű italával, valamint a hozzá tartozó "Pass The Dutchie" sajttállal.

0 Tovább

70. Oldalkocsi görög módra: METAXA Sidecar

Nemrég megismerkedtünk az oldalkocsis katona esetével, illetvea sztori eredményeként létrejött és időközben nagy klasszikussá vált Sidecarral, amelyet a METAXA most kicsit átértelmezett: a konyakot kicserélték a saját, ötcsillagos piájukra, hozzáadtak egy kis narancslevet és visszább vettek a Cointreauból meg a citromléből. Ez a METAXA Sidecar.

0 Tovább

69. Ír stílusban az amerikai ünnepre: Bailey's Irish Margarita

Az USA-ban annyira szeretik a Margaritát, hogy még egy nemzeti nappal is megünneplik minden évben, méghozzá február 22-én (National Margarita Day). Van egy külön honlapja is az eseménynek, a facebookon pedig több mint 38 ezer követő támogatja a kezdeményezést. Ha már a múltkor egy csípős verziójáról esett szó a 'ritának, akkor most jöjjön egy édesebb variáció, ír krémlikőrrel és vanília fagyival.

0 Tovább

68. Mindenki a KávéBár Bazárra!

A Koktél Blog is meghívást kapott az év egyik legnagyobb hazai kávés-piás rendezvényre, a KávéBár Bazárra, ami egy igazán komplex eseménynek ígérkezik, hiszen lesznek itt különböző országos versenyek; előadások, bemutatók világbajnokok prezentálásában; valamint kiállítói standok és természetesen italkóstolók is. Most hétvégén tehát minden szakmabelinek, valamint kávéház- és bárlátogatónak kötelező megjelenése van a fővárosban!

0 Tovább

67. A férfi, aki körbesétálta a világot: Johnnie Walker

A világ legszélesebb körben forgalmazott skót whiskyje, több mint 200 országban, mintegy 130 millió üveggel adnak el évente, alapítója viszont egész életében soha egyetlen csepp Scotchot sem párolt le. Johnnie Walker.

0 Tovább

66. Egy kis szenvedélybetegség Valentin-napra: Love Drug

Paulo Coelhótól tudjuk, hogy "a szerelem olyan, mint a kábítószer", ennek megfelelően egy Love Drug elnevezésű, epres-kakaós-csípős kis alkotással járul hozzá a Koktél Blog a Valentin-nap ünnepléséhez.

0 Tovább

65. Az NFL nagydöntőjére: Super Sunday Punch Bowl of Freedom

A világ legnézettebb egynapos sporteseményére, az amerikaifutball-bajnokság döntőjére Mike Ryan, chicagói bártender megalkotott egy speciális hideg puncsot, természetesen bourbon whiskeyvel. Super Bowl Punch.

receptúra mike ryan super sunday punch bowl of freedom punch

0 Tovább

64. Az oldalkocsis katona esete: a Sidecar sztori

A Bártúra 2.0 kapcsán már feljött szóval a Sidecar sztori, ahol meg is kóstoltuk a két fő irányvonalat, most pedig ideje részletesebben megismerkedni az oldalkocsis katona esetével…

Sidecar

0 Tovább

18+

A Koktél Blog főként alkoholtartalmú italokkal foglalkozik, így az oldal megtekintése csak 18 éven felüliek számára ajánlott! A Koktél Blog a minőségi és mértéktartó alkoholfogyasztás híve!

BÁR. ITAL. KULTÚRA.

"Az ember piája olyasmi, mint egy házastárs. Ha rosszul bánik vele, pokollá teszi az életét. Az alkohol évente kétmillió ember halálát okozza, és bár úgy érzi magát a részeg, hogy semmi sem árthat neki, nagyon fájdalmas módja az öngyilkosságnak. Ha úgy dönt, hogy tisztelettel és érdeklődéssel nyúl az üveg után, a kapcsolat egy egész életen át harmonikus maradhat. Minél többet tud róla, annál jobban ízlik minden egyes cseppje." A.J. Baime

FACEBOOK

FEED

KOKTÉL ABC

A-Z

KÓSTOLÓK

Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Boutiq'Bar, Rumba Café)
Metaxa (Bols Mixer Akadémia)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Trafiq)
Vodka- és ginkóstoló (Kávébár Bazár 2013)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Buddha-Bar Hotel)
Single Malt Only Cocktail Dinner (Bols Mixer Akadémia)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Tokio)
Bols Genever és Bols Honey (Bols Mixer Akadémia)
Whisky Show 2013
Jӓgermeister Winterkrӓuter (Bols Mixer Akadémia)
Nikka és Kavalan (WhiskyNet)
Ír kávé és forró ital szakkör (Bols Mixer Akadémia)
Arran (WhiskyNet)
V. Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Kolor)
A.E. Dor (Kávébár Bazár 2014)
Párlatkóstoló (WhiskyNet)
Jӓgermeister Masterclass 2014
Ballantine's Brasil (Pernod Ricard)
Ír whiskeyk (WhiskyNet)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Raqpart)
Krakkó
Gancia pezsgők (Budavári Borfesztivál, Bols)
Bevezető whiskyk (WhiskyNet)
Boroshordós utóérlelésű skót whiskyk (WhiskyNet)
Russian Standard kóstoló (Bols Mixer Akadémia)
Whisky Show 2014
Berry Bros. & Rudd (WhiskyNet)
Törley pezsgőkóstoló (Veritas Borkereskedés)
Buborék Fesztivál Ünnepi Kiadás 2014
Finlandia Masterclass Pekka Pellinennel és Markku Raittinennel
Megyer borok kóstolója (Veritas Borkereskedés)
Matusalem (WarmUp)
Christian Drouin calvados (WhiskyNet)
Juhász Testvérek (Veritas Borkereskedés)
Koktélfesztivál (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Szent Tamás Szőlőbirtok & Pincészet (Kávébár Bazár 2015)
Világbajnok pezsgők (VinCE Budapest 2015)
Vylyan borkóstoló (Veritas Borkereskedés)
Martin Miller's (WarmUp)
Teeling (WhiskyNet)
Füstös whiskyk (WhiskyNet)
William Grant's & Sons (Koktélbolt)
Bártúra (Bols Mixer Akadémia, Blue Fox The Bar)
Sörkoktélok (Frissítő Sörkoktélbár)
Bevezetés az olasz aperitivo kultúrába (Roust)
Vakkóstoló (WhiskyNet)
Nikka (WhiskyNet)
Karibi rumok (WhiskyNet)
Dilmah (Roust)
Grand Opening (Tuk Tuk Bar)
François (Törley)
London
Bourdaire-Gallois (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Champagne Emergency vol. 1.
Magyarországon még nem kapható ginek
Kreinbacher magnum palackos pezsgők (Budavári Borfesztivál)
Szürrealizmus koktélparti Simone Caporaléval (Blue Fox The Bar)
Metaxa Masterclass André Cavalheiróval (Roust)
The Lost Distillery kóstoló (WhiskyNet)
Cachaça szakkör (Bols Mixer Akadémia)
Delamain konyakok (WhiskyNet)
Glenmorangie és Ardbeg (WhiskyNet)
Johnnie Walker Colours kóstoló Colin Dunnal
Whisky Show 2015
Kaliforniai borok (Veritas Borkereskedés)
Tokaj évjáratbemutató (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Food pairing (Aria Hotel Budapest)
Skót vs. japán whiskyk (WhiskyNet)
Champagne Night (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Téli koktélok (Tuk Tuk Bar)
Koktélkóstoló (Up&Down)
Indiai gourmet hét (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Boulard calvados és koktélbemutató Vincent Boularddal (Heinemann)
GinNap (WhiskyNet)
Kínai újév és Valentin-nap Matthias Giroud-val (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Tőzegelt skót malátawhiskyk (WhiskyNet)
Karibi rumok kóstolója (WhiskyNet)
Jose Cuervo tequila- és koktélkóstoló (Bols Mixer Akadémia)
Meglepetések a pezsgő világbajnokságról (VinCE Budapest)
Zacapa kóstoló Rebecca Quiñonezzel (Diageo)
Thai gourmet hét (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Wemyss kóstoló (WhiskyNet)
RumNap (WhiskyNet)
Masterclass with Robert Schinkel (Dilmah)
Nagy burgundi kóstoló (Buddha-Bar Budapest)
Glenfarclas mesterkurzus Ian MacWilliammel (WhiskyNet)
Choya mesterkurzus Takehiko Okazakival (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Japán whiskyk kóstolója (WhiskyNet)
Chateau Musar borvacsora (Baalbek Lebanese Restaurant)
A fenyőerdő és az elektromosság íze (Blue Fox The Bar)
Moët & Chandon kóstoló (Zwack)
Hendrick's piknik (Roust)
Star of Bombay (Dunapro)
Pálinkakoktélok (Schiszler)
Black Swan Signature Cocktails (Black Swan)
Negroni Night (Brody Studios)
Hordóhasználat a whiskyknél (Hangolódás a Whisky Showra)
A független palackozók világa (WhiskyNet)
Amerikai whiskeyk tesztje (Heinemann)
Grant's whiskyk (Koktélbolt)
Wine Night - Italy (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Diplomático mesterkurzus Tito Corderóval (WhiskyNet)
Bols Geneverek kóstolója (Roust)
Whisky Show 2016
Tokaj Wine Night (Buddha-Bar Hotel Budapest)
Molekuláris mixológia (NANO bar&restaurant)
Barangolás Skóciában (WhiskyNet)
Pezsgős koktélok Matthias Giroud-val (Buddha-Bar Budapest)
Champagne Night (Buddha-Bar Budapest)
Téli forró ital- és karácsonyi likőrkészítő szakkör (Bols Mixer Akadémia)
#KoccintsAszuval (Wineglass Communication sajtóklub)
Alchemists Night Christmas Edition (Brody Studios)
Furmint Február bemelegítés (Wineglass Communication sajtóklub)
Arran whiskykóstoló Andy Bellel (WhiskyNet)
Alchemists Burns Night (Brody Studios)
Bikavér Párbaj felvezetése (Wineglass Communication sajtóklub)
Furmint Február
Baijiu mesterkurzus Ulric Nijs-szel (Buddha-Bar Budapest)
TOP 10 Wine Night (Buddha-Bar Budapest)
Cocktail Art & Max 21 mesterkurzus Diego Ferrarival (Fabbri)
Vakkóstoló (WhiskyNet)
Haladó whiskykóstoló (WhiskyNet)
Bikavér Párbaj 2017
#LoveScotch (Diageo)
Unicum Riserva sajtóbemutató (Zwack)
VinCE Budapest 2017
Brody Alchemists Night: Taste the Music (Brody Studios)
Magna Mátra nagykóstoló 2017
Alchemists Night Taste the Music
Jägermeister Manifest sajtóbemutató Nils Boesével
Új koktélok a Tuk Tuk Barban
Bacardí Night (Good Spirit Whisky & Cocktail Bar
Pisco délután a Chilei Nagykövetséggel (Blue Fox The Bar)
Intercooperation szakmai nap
Barta-Nagygombos portfólió kóstoló
Fever-Tree kóstoló (Panna Cocktail)
Sörkoktélok a BB'z-ben
#1narancs1fa (Roust)
Foss Marai (Winestore-TG Italiano)
Fuxli bemutató (Wineglass Communication sajótklub)
Edingburgh ginkóstoló Hans de Langgal (WhiskyNet, Good Spirit Whisky & Cocktail Bar)
Rumkóstoló Ken Rose-zal (WhiskyNet, Good Spirit Whisky & Cocktail Bar)
The Famous Grouse és The Macallan kóstoló (Gourmet Fesztivál)
Edingburgh ginkóstoló Hans de Langgal (WhiskyNet, Good Spirit Whisky & Cocktail Bar)
Brody Alchemists Night: Tiki! (Brody Studios)
High Note SkyBar (Aria Hotel)

CÍMKEFELHŐ

receptúra (268),whisk(e)y (103),vodka (91),gin (78),rum (68),kóstoló (67),scotch whisky (49),pezsgő (40),whiskynet (37),bor (35),martini (27),forró kevert italok (27),bourbon whiskey (27),bols (25),buddha-bar (25),tequila (24),iba official cocktail (22),bols mixer akadémia (19),konyak (17),old fashioned (17),aperol (17),campari (16),champagne (15),bacardi (15),negroni (15),angostura bitters (14),cointreau (14),finlandia (14),bols genever (14),punch (14),jenever (14),kreinbacher (12),vermut (11),bacardi legacy (11),irish whiskey (11),daiquiri (11),grey goose (11),johnnie walker (10),schok norbert (10),nikka (10),alkoholmentes (10),jack daniels (10),jönnek az oroszok (9),jagermeister (9),boutiq bar (9),tanqueray (9),mojito (9),havana club (9),calvados (9),kávébár bazár (9),gin tonic (9),blue fox the bar (8),jim beam (8),hendricks (8),vince budapest (8),japán whisky (8),arran (8),limonádé (8),bártúra (8),absolut (8),prosecco (8),grand marnier (7),whisky show (7),szombati zsolt (7),hot toddy (7),mezcal (7),ódor andrás (7),good spirit (7),moet et chandon (6),brody studios (6),alchemists night (6),the famous grouse (6),bombay sapphire (6),törley (6),benriach (6),aperol spritz (6),unicum (6),sör (6),caipirinha (6),bloody mary (6),cachaca (6),sherry (6),clément (6),kottra dezső (6),metaxa (6),sumire miyanohara (5),dez oconnell (5),the bitter truth (5),italfajták (5),felhősi attila (5),whiskey sour (5),vermouth (5),furmint (5),fabbri (5),christian drouin (5),gózon péter (5),uborka (5),belvedere (5),kilchoman (5),rye whiskey (5),gancia (5),nagy zoltán (5),receptúrák (5),bols natural yoghurt (5),hungaria (5),royal (5),galliano (5),white russian (4),dewars (4),zwack (4),moscow mule (4),veritas borkereskedés (4),pezsgős kevert italok (4),tonik (4),bols honey (4),Campari (4),tokaj (4),bartender (4),peychauds bitters (4),ballantines (4),dilmah (4),glenfiddich (4),sidecar (4),glendronach (4),laphroaig (4),bols créme de cacao white (4),trafiq (4),becherovka (4),molekuláris mixológia (4),sailor jerry (4),smirnoff (4),drambuie (4),wilson and morgan (4),jager mesterkurzus (4),morafcsik péter (3),tennessee whiskey (3),brandy (3),varga gergő (3),tuk tuk bar (3),tea (3),fever-tree (3),alfred gratien (3),berry bros and rudd (3),choya (3),ruinart (3),bols créme de cassis (3),rhum jm (3),unicum szilva (3),caorunn (3),híres italmárkák (3),edinburgh (3),bourbon (3),jose cuervo (3),teeling (3),keresztes ferenc (3),caol ila (3),gordons (3),manhattan (3),belvárosi sörfesztivál (3),szent tamás (3),cswwc (3),blog (3),glögg (3),jameson (3),el dorado (3),piper-heidsieck (3),színes város (3),tiki (3),taittinger (3),ciroc (3),koktél (3),whisky sour (3),boudier (3),ketel one (3),diplomático (3),illemtan (3),patrón (3),cocktail (3),christmas cocktail collection (3),charles heidsieck (3),mancino (3),budavári borfesztivál (3),malomhegyi anett (3),szepsy (3),artesian (3),bols peppermint white (3),russian standard (3),bikavér párbaj (3),grants (3),zwack sándor (3),fernet branca (3),kávés kevert italok (3),monin (3),angostura (3),bikavér (3),disznókő (3),szaké (3),kevert italok (3),woodford reserve (3),bols around the world (3),four roses (3),budavári sörfesztivál (3),pálinka (3),bar orchard ginza (3),matthias giroud (3),ardbeg (2),glenmorangie (2),simone caporale (2),cocchi americano (2),bollinger (2),Champagne (2),nightjar (2),kwai feh (2),el jimador (2),casati (2),ken rose (2),whisky (2),the lost distillery (2),borsos gergely (2),lossit (2),baalbek (2),allianz (2),blogverseny (2),koroknai klári (2),alia akkam (2),gordon and macphail (2),don julio (2),másnaposság (2),hadik (2),terasz budapest 2016 (2),terasz budapest (2),black swan (2),edukáció (2),licor 43 (2),sin limites (2),koccints aszuval (2),wray and nephew (2),gulyás csaba (2),mount gay (2),carousel (2),chairmans reserve (2),moe aljaff (2),magna mátra (2),szekszárd (2),lukács roland (2),wineglass communication (2),cider (2),glencadam (2),diplomático world tournament (2),star of bombay (2),vízsprint (2),jgasco (2),thomas henry (2),talisker (2),cynar (2),koval (2),chartreuse (2),no3 (2),darnleys view (2),maxime trijol (2),aria (2),varga krisztina (2),boulard (2),grog (2),ramos gin fizz (2),orosz ákos (2),ozeki (2),thomas girard (2),chateau musar (2),soha ne igyál ha vezetsz (2),tullamore dew (2),gourmet fesztivál (2),takehiko okazaki (2),six saints (2),ancnoc (2),wemyss (2),mai tai (2),juraj seman (2),iba (2),rozmaring (2),cuba libre (2),chili (2),bacardi original bar (2),haymans old tom gin (2),szakkör (2),bols parfait amour (2),maraschino luxardo (2),beefeater 24 (2),brokers (2),abszint (2),bols advocaat (2),bols banana (2),matusalem (2),chivas regal (2),macallan (2),dalmore (2),goslings (2),umeshu (2),tokio (2),bowmore (2),remy martin (2),bluecoat (2),bells (2),julep (2),smash (2),mint julep (2),stolichnaya elit (2),absolut elyx (2),pávai miki (2),frangelico (2),harrys new york bar (2),tabasco-szósz (2),hurricane (2),melange kávéház (2),black russian (2),rose maura lorre (2),long island iced tea (2),snassz kevert italok (2),tequila sunrise (2),cosmopolitan (2),scotch hot toddy (2),hot aperol (2),david wondrich (2),james bond (2),cointreaupolitan (2),harry craddock (2),bols around the world 2013 (2),tennesse whiskey (2),jäger grog (2),bols cherry brandy (2),rumba café (2),beefeater (2),ernest hemingway (2),glengoyne (2),knob creek (2),buffalo trace (2),sazerac (2),kings ginger (2),veuve clicquot (2),francois (2),disznókő pincészet (2),disznókő tokaji koktélverseny (2),bols cacao brown (2),margarita (2),old ballantruan (2),glenrothes (2),madeira (2),márkus györgy (2),warmup (2),longrow (2),benromach (2),diaego (2),monkey shoulder (2),Aperol (2),pommery (2),cabernet sauvignon (2),szabó dávid (2),vitáris róbert (2),pinot noir (2),merlot (2),cabernet franc (2),zubrowka (2),szilva (2),bols strawberry (2),bols peppermint green (2),makers mark (2),drinks international (2),brands report (2),bols elderflower (2),st-germain (2),paddy (2),bushmills (2),campari naptár (2),ír kávé (2),kávé (2),cinzano (2),armagnac (2),kovács istván (2),deák olivér (2),bols sloe gin (2),gin fizz (2),schweppes (2),flair (2),dolin (2),delamain (2),kilbeggan (2),bols melon (2),csatlós máté (2),wossala rozina (2)