A legutóbbi sajtóklubon Dr. Gál Lajos egri borász fiával, Péterrel együtt mutatta be a pincészet kóstolósorát. Az biztos, hogy ők ketten nem a vezetett kóstolók és a mindent elsöprő marketing éllovasai. Persze lehet, hogy nincs is szükség az effajta képességekre, mert Gál Lajos amúgy is az Egri borvidék egyik nagy doyenje és hát a pincészet borai meg magukért beszélnek.
Az Egri borvidékben az a nagyszerű, hogy itt fehérből és vörösből is komoly borokat lehet készíteni. Gál Lajos pincészete a túlzások nélküli, fogyasztható, de komolyan odarakott tételekben utazik, az olaszrizlingeket szép vastagra és sűrűre fahordózzák, az Egri Csillaguk elegáns, a vörös házasítások pedig harmonikusak. Sőt, még olyan pimaszságokra is vetemednek, mint a narancsbor készítése, ami a nevétől ellentétben nem narancsból készül, konkrétan semmi köze hozzá. Nevét a színéről kapta, ami annak köszönhető, hogy vörösboros eljárással készítik a fehérbort (a fehérszőlőt hosszú ideig erjesztik héjon, mely során rengeteg színt és aromát vesz fel, narancsos színt és a fehérborokénál nagyobb vastagságot kap. Grúziában már 4000 éve is készítettek így bort, ma Grúzia mellett Észak-Olaszországban, Szlovéniában és Horvátországban jellemző, évekkel ezelőtt pedig Magyaországon is elkezdtek vele kísérletezni.
Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!