Kihirdették a legjelentősebb nemzetközi pezsgőverseny, a Champagne és Pezsgő Világbajnokság (CSWWC) idei díjazottjait. A hazai pezsgők kimagaslóan szerepeltek: a somlói Kreinbacher Birtok két évjáratos magnum pezsgője aranyat, két további tradicionális pezsgője ezüstérmet kapott. A vb zsűrijében az alapító, Tom Stevenson mellett elismert specialisták, köztük egy hazai szakértő, Márkus György pontozott.

Fotó: Barbay Csaba (Flashback Photo)

 

A CSWWC (Champagne and Sparkling Wine World Championships) az egyetlen a rangos nemzetközi borversenyek között, ahol kizárólag pezsgőket és champagne-okat értékelnek, egyben a legnagyobb pezsgőverseny. A szaktekintélyekből álló zsűri ötödik alkalommal gyűlt össze Kentben. Céljuk, hogy a mezőnyt évről-évre értékelve visszajelzést adjanak a pezsgőkészítőknek, kövessék az egyre jobb minőségre törekvő pincészetek fejlődését és hiteles iránymutatást nyújtsanak a fogyasztóknak. 2018-ban összesen 18 ország szerepel arannyal az éremtáblázaton, köztük Magyarország is. A somlói Kreinbacher Birtok két évjáratos, magnum pezsgőjének is aranyat ítélt meg a zsűri – a Prestige Brut 2013 Magnum 100% furmintból készült, több mint három évig érlelték, a Brut Classic 2015 Magnum pedig ősszel debütál majd a piacon. Furmint és chardonnay alapú, tradicionális módon készített pezsgőik, a Prestige Brut és a Brut Classic egyaránt ezüstérmet kapott, ezzel a Kreinbacher Birtok eddigi legjobb eredményét érte el a vb-n.

Magyar szakértő a mérvadó verseny zsűrijében

A CSWWC-n nevezett tételek száma évről-évre nő és nagy a sokszínűség. A legsikeresebb országok, Franciaország vagy Olaszország mellett jól szerepelt Ausztrália, az USA és Nagy-Britannia. „Lenyűgöző volt számunkra az idén benevezett pezsgők minősége, a színvonal rögtön az első naptól igen magas volt, és ezt tükrözi az érmek sora is” – kommentálta a versenyt Tom Stevenson, a zsűri elnöke.A világverseny presztízsét mutatja, hogy a legjelentősebb pezsgőpincészetek és champagne-házak vesznek részt rajta, a zsűri pedig neves specialistákból áll: Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Dr. Tony Jordan értékelik a mezőnyt. Márkus György, a francia Champagne régió szakértője állandó tartalék zsűritagként egészíti ki a panelt, idén pedig újra élesben pontozott, miután felkérték az egyik bíra helyettesítésére. 2014 óta közösen kóstol a zsűrivel, tapasztalata miatt Tom Stevenson „a világ egyik legjobb champagne kóstolójának” tartja. A vb-re nevezett pezsgőket összesen 10 nap alatt, vakon értékelték, a tételeket származási helyük és stílusuk szerint csoportosítva. Kizárólag arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki, így csak a valóban kimagasló tételek kapnak díjat, amelyhez ráadásul a zsűritagok egyhangú döntése szükséges. 2018-ban összesen 116 aranyérem és 128 ezüst született.

Újabb fontos nemzetközi visszajelzés

Hazai pezsgő 2016-ban kapott először aranyat a CSWWC-n, szintén a Kreinbacher Birtok két somlói, furmint alapú tétele. „A minőségre törekvés a kezdetektől az első helyen áll a Birtok életében. A nemzetközi versenyeredmények jelentősen hozzájárulnak a küldetéshez, hogy a hazai pezsgőkultúra tovább erősödjön és minél többen megismerjék a csapat munkáját, a tradicionális pezsgőkészítés értékeit és a Somlón születő pezsgőket" – fogadta a hírt Prisztavok Zoltán kereskedelmi- és marketingvezető.A Birtok negyedik alkalommal került fel a vb éremlistájára, emellett a Decanter World Wine Awards-on nemrég platinaéremmel szerepelt. Minden pezsgőjük Méthode Traditionnelle módszerrel, palackban erjesztve és érlelve készül. A csapatban Bodorkós Norbert szakmai vezető, Várszegi György borász és Molnár Dániel szőlészeti vezető munkáját tanácsadóként Christian Forget, a champagne-i Paul Bara pincemestere segíti.A Kreinbacher Birtok fontos célja, hogy a hazai gasztronómia fejlődésével párhuzamosan tovább erősítse edukációs törekvéseit. A Birtok a bor- és pezsgőkészítésben szerzett tapasztalatait az felsőoktatáson keresztül a jövő generációi számára is szeretné közvetíteni, ezért stratégiai együttműködést folytat a Széchenyi István Egyetemmel. A közös képzési és kutatási feladatokhoz az Egyetem komplex módon, több szakmai területen járul hozzá (a turizmus, a kapcsolódó informatikai és műszaki, illetve agrárképzés bevonásával).

Októberben hirdetik ki a világbajnok pezsgőket

Október 24-én tartják Londonban a CSWWC világbajnoki és nemzeti trófeák, valamint a Best in Class nagydíjak átadóját. A pezsgők Oscarjaként emlegetett gálán derül majd ki, melyik pezsgő az abszolút világelső és milyen champagne-házak, pincészetek készítették a legkiemelkedőbb tételeket.

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián @ Koktél Blog

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!