Zsirai Kata munkásságát talán Árvay János szavaival lehet a legjobban összefoglalni, aki Katát jelölte az idei Gál Tibor emlékdíjra:„Kata testvérével, Petrával, valamint édesanyjukkal közösen munkálkodik három borvidéken, mivel Tokajban, Villányban és a Nagy-Somlón is művel szőlőt, illetve készít bort. Tragikus hirtelenséggel elhunyt édesapjuk gondolatai alapján dolgozik, tisztességgel és becsülettel.” Kata egyébként megnyerte a már csak a névadója miatt is nagy presztízsű díjat, a legutóbbi boros sajtóklub keretében pedig éppen Zsirai tételeket kóstoltunk a győztessel.

bor zsirai

Villányi Hárslevelű 2016, Tokaji Sárgamuskotály 2015, Tokaji Furmint 2015, Tokaji Furmint Betsek 2015, Nagy-Somlói Furmint 2015, Tokaji Hárslevelű 2015, Tokaji Hárslevelű Betsek 2015, Tokaji Aszú 2011 (Fotó: Koktél Blog)

 

Kicsit furcsa, hogy nem túl nagy pincészetként három borvidéken is tevékenykednek, ráadásul Tokajban, Somlón és Villányban, amik nem túlzottan fekszenek közel egymáshoz (abszolút transzparens módon a honlapjukon  részletesen bemutatják a területeiket). Zsiraiéknál azonban a borászkodás egyfajta érzelmi kérdés is, mindhárom borvidékhez nagyon kötődnek. Persze a területek nagyságából és a lekóstolt tételekből is érződik, hogy a hangsúly azért mégiscsak Tokajon van. A Betsek-dűlőből pl. kifejezetten szép volt a 2015-ös hárslevelű és furmint is, remekül hozták a terroir jellegzetességeit (főleg a gyógynövényes, ánizsos vonalat), de a szintén 15-ös birtokfurmint is olyan volt, amilyennek egy alap furmintnak lennie kell. A 2011-es tokaji aszúban sok potenciál van, egyelőre még a friss, roppanós arcát mutatja (amit én pl. egyre jobban tudok értékelni egy aszúban).

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!