A kétnapossá fejlődött és rekordszámú, nagyjából 2200 látogatót vonzó Whisky Show számomra igencsak töményre sikeredett. A szakmai nap két mesterkurzust, négy standot, négy whisky alapú koktélt, tizenöt whiskyt és sok-sok vizet eredményezett.
Ugyan a Whisky Show egyre inkább nyit az egyéb párlatok felé, én igyekszem magamat ahhoz tartani, hogy leginkább a whiskykre koncentráljak. Ez idén olyannyira jól sikerült, hogy nem is kóstoltam le más párlatot a whiskyn kívül.
A szakmai nap Ali Reynolds Johnnie Walker nemzetközi márkanagykövet előadásával indult, ahol többek között bemutatkozott az új Blender’s Batch Red Rye Finish. Ezt a limitált kiadású tételt előbb bourbon , majd rozswhiskey hordóban érlelték és olyan lepárló párlatát is tartalmazza, amelyik már nem működik (Port Dundas). Az eredmény egy kiváló ár-érték arányú whisky, a rozsos finiselés szépen lekerekítette, kifejezetten könnyen fogyaszthatóvá tette.
A koktélok készítésénél Ali egyáltalán nem volt szívbajos: a kétségkívül túlértékelt, de mégiscsak a márka zászlóshajójának számít Blue Labelt simán felhúzta Strongbow Gold almás ciderrel, némi Bergamot, Unicum és Kreinbacher pezsgő kíséretében, ami egyébként nem is működött rosszul, talán a cider helyett is lehetett volna pezsgőt használni. A másik bevállalós ital egy 16 éves Lagavulin alapú whiskykóla volt, amihez tengeri sóba mártott szárított fügét kellett fogyasztani, így együtt pedig egészen komplex élményt nyújtott. Szintén a whiskykóla vonalon mozgott a kólaredukcióval, popcornnal infuzált Gold Labellel és csoki bitterrel készült koktél, a füstös és redukciós vonalat pedig az IPA sörredukcióval, Talisker whiskyvel, komlós grapefruit bitterrel, Unicummal és uborkával készült koktél képviselte.
A következő mesterkurzust a korábban már szóba került Nick Theurer, a Jack Daniel’s márkanagykövete jegyezte. A már régóta jól ismert Gentleman Jack és a Single Barrel mellett a Jack Daniel’s születésnapjára készült 150th anniversary, valamint a tölgyfahordós érlelést követően juharfahordóban finiselt és dupla szénszűrésen átesett No.27. került a kóstolósorba. A jubileumi verzió egy kifejezetten komplex whiskey, amit még karakteresebbé tesz az 50 térf.% alkoholtartalom. A No.27. némi hasonlóságot mutat a szintén duplaszűrésen átesett Gentleman Jackkel, de nyilván egy magasabb kategóriát, nagyobb letisztultságot képvisel.
A standok látogatását kedvenc lepárlóm, a Kilchoman Distillery standjánál kezdtem, mégpedig a várva várt Sauternes Caskkal, amit teljes egészében ex-sauternes boros hordóban érleltek (a francia Sauternes-Barsac borvidék elsősorban édes borairól híres). A skót malátawhiskyk esetében a boros hordókat általában csak utóérlelésre (finiselésre) használják, ebben az esetben viszont teljes idős érlelésről van szó, az eredmény pedig egészen zseniálisra sikerült. A boros és a tőzegfüstös jegyek elképesztő harmóniában egyesülnek. Nem hiszem, hogy ennél szebben bele lehetne tenni Sauternes-t egy islay-i whiskybe. Persze ezzel nem ért véget a Kilchoman whiskyk sora, még lekóstoltam a Loch Gorm és a 100% Islay tételeket is. Előbbi egy helyi tőzeglápról kapta nevét és teljes egészében oloroso sherry hordóban érlelték, a sherry és a füst pedig itt is gyönyörűen játszik együtt. Utóbbi egy teljes idős bourbon érlelés, szép kiegyensúlyozottsággal, az előző tételekhez képest kevesebb füsttel.
A nemrégiben a Brown-Formanhoz kerülő, közös standdal érkező Benriach és GlenDronach márkák szintén nagy kedvenceimnek számítanak, így ők következtek a sorban. Ha már Sautnernes volt a fő attrakció a Kilchomannál, akkor lekóstoltam a Benriach Wood Finish sorozatának legújabb, 15 éves tagját, amit a bourbon hordós érlelést követően sauternes hordóban finiseltek. A teljes egészében sauternes hordóban érlelt Kilchomanhoz képest a Benriach csak utóérlelést kapott, ennek megfelelően kevésbé intenzíven jelentkeznek a boros jegyek, de talán a márka színvonalához képest sem sikerült annyira erősre ez a tétel. A 8 éves bourbon és sherry érlelésen átesett GlenDronach ezzel szemben megfelelt az elvárásoknak, kiegyensúlyozottságával méltó bevezetője a márka alapsorozatának, ami többek között olyan nagyágyúkat tartalmaz, mint a 18 évig oloroso sherry hordóban érlelt Allardice (hivatalosan a félresikerült Peatedet is az alaptételek közé sorolják, de maradjunk annyiban, hogy ez inkább a perifériához tartozik).
Az igen széles Glenfiddich portfóliót tekintve igen nagy volt a lemaradásom, amit a komoly sorral felszerelkezett standjukon szépen tudtam orvosolni. Az eredeti 1963-as Glenfiddich Straight Maltot reprodukálni hivatott Glenfiddich The Original a single malt kategórián belül meglepően könnyednek számító whisky, kifejezetten ajánlott kezdőknek. A nem rosszul sikerült Grant’s Ale Cask Finish után nagyon kíváncsi voltam a Glenfiddich IPA Cask Finish-ére, azonban a várokozásokat kissé alulmúlta, a sörös hatásokat előbbiben szebbnek éreztem. A nagyon izgalmasnak ígérkező, rumos hordóban finiselt, 21 éves Glenfiddich viszont be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, elképesztő érettséget, fűszeres és trópusi gyümölcsös jegyeket hozott.
A Whisky Showt két amerikai whiskeyvel zártam, amelyek érdekességét az összetevőkön kívül a készítő cég adja. A Robert és Sonat Birnecker által 2008-ban létrehozott Koval Distillery az 1800-as évek közepe óta az első lepárló Chicagóban, különleges lepárlóberendezéssel készítik párlataikat (pl. a whiskey mellett gint) és mindegyik whiskeyjük single barrel, tehát egyetlen hordóból lepalackozott kiadás. A bourbon kiadásuk kukoricából és kölesből, a millet kiadásuk pedig tisztán kölesből készül, utóbbi miatt kifejezetten izgalmas és könnyed mind a két tétel.
Fotók: facebook.com/WhiskyBudapest
Köszönet a WhiskyNetnek, a Magyarországi Whisky Egyesületnek, a Johnnie Walkernek és a Jack Daniel'snek.
Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!
