A Szóló egy fiatal sztori. A tállyai butik borászat első borait 2014-ben palackozta, Éless Tímea borász fókuszában elsődlegesen a furmint áll, de nagy hangsúlyt fektet a hárslevelűre is. Biztosan sokat fogunk még hallani róluk, mert már most vannak egészen izgalmas tételeik. Nemrég volt például a kifejezetten egyedi stílusú, 2016-os Puro premierje egy mini portfólió bemutatóval egybekötve a Michelin-csillagos Costes Dowtownban, ahol remek food pairinget készítettek a borok mellé. 

szóló bor furmint hárslevelű puro costes dowtown

Szóló Puro 2016 (Fotó: Miklóska Zoltán)

 

Tavaly szüretelt elsőként a tállyai Sípos-dűlőből a Szóló, melyen korábban felújították a 60 éves tőkéket, áttértek Guyot-művelésre, alacsonyabb hozamra és magasabb minőségre. Ez biztosította a most bemutatott Puro alapját, melynek érdekessége, hogy egy speciális, 12 mm falvastagságú porcelántojásban erjesztették, amiben a formája miatt folyamatosan áramlott a folyadék, ezzel alakítva annak textúráját. A tojásban ráadásul sokkal kisebb a mikrooxidáció mértéke, mint a hagyományos fahordókban és a hőmérséklet is alacsonyabb (a zajos erjedés során ezen felül még plusz hűtést is alkalmaztak, a fermentáció így 14 Celsius-fokon, lassan, egyenletesen ment végbe). A természetesség miatt szűrés, derítés és kénezés nélkül töltötték le a nem mindennapi bort. 

szóló bor furmint hárslevelű puro costes dowtown

A Puro erjesztéséhez használt porcelántojások (Fotó: Furmint Photo)

szóló bor furmint hárslevelű puro costes dowtown

A Puróhoz párosított érlelt Parmiggiano Reggiano olivával (Fotó: Miklóska Zoltán)

 
A LEKÓSTOLT BOROK ÉS AZ ÉTELPÁROSÍTÁSOK:

Szóló Contra 2016 (zwiegelt és blauburger)
Fekete királyhal tartár, zöld alma granité – Szóló Frivolo 2016 (furmint)
Kacsamell tabouleh és gránátalma – Szóló Parlando 2015 (furmint és hárslevelű)
Marhapofa édesburgonyapüré és jus  - Szóló Grazioso 2016 (furmint és hárslevelű)
Érlelt Parmiggiano Reggiano olivával  - Szóló Puro 2016 (furmint)
Szóló Tokaji Aszú minta 2016 (furmint és hárslevelű)

szóló bor furmint hárslevelű puro costes dowtown

A Costes Dowtown marhapofája édesburgonyapürével és jus-vel a 2016-os Graziosóhoz (Fotó: Miklóska Zoltán)

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!