A bárkultúra bohém aranykorát keltette életre az Agárdi Pálinkafőzde idei születésnapi rendezvényén, ahol legújabb párlatait, a saját készítésű dry gint, érlelt rumot, és single malt whiskyt is bemutatta a közönségnek.

 


„A termékfejlesztés egy hosszadalmas, összetett feladat. Komoly szakértelmet, sok munkát igényel. Nagyon sokat járok külföldi szakmai rendezvényekre, ahol lehetőségem van elsőkézből, a legjobbaktól tájékozódni a párlat-trendekről. Így alakult, érlelődött az ötlet, hogy a portfóliónkat egy átgondolt stratégiára építve, milyen irányba kellene bővítenünk. Mi az Agárdinál mindig szeretünk újat alkotni, a piaci kihívásoknak és a fogyasztói igényeknek megfelelni, ezért már a kezdetek óta készítünk különböző hordókban érlelt pálinkákat, párlatokat. Ennek egyik példája a  2015 -ben bemutatott, 12 éves limitált kiadású single malt whiskynk, amelyet először a nemzetközi Destillata versenyen mérettettük meg. Az ital kategóriájában elnyerte az „Év párlata” díjat, majd a hazai fogyasztók körében is hatalmas sikert aratott. Éreztük, hogy ez számunkra sikeres irány lehet, ezért összeállítottunk egy egyedi maláta kompozíciót, különböző hordókat szereztünk be és még 2015-ben el is kezdtük érlelni az újabb whiskyt.” – összegezte Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde tulajdonosa az új termékek hátterét.

A párlatok elkészítésénél a legnagyobb kihívást a minőségi alapanyagok felkutatása és a megfelelő technológia kidolgozása jelentette. A rum alapanyaga – a melasz – egyenesen Dél-Amerikából érkezett, a palackban a soha véget nem érő karibi nyár, az Agárdi odaadás és a tokaji hagyományok egyesülnek. A whisky markáns, határozott, enyhén édeskés kompozíciója a gondosan összeválogatott füstölt és füstöletlen malátából állt össze, az ital zamatát a tokaji hordós érlelés koronázza meg. A gin 17 fajta gyógynövényt tartalmaz. Jellegzetes boróka és levendulavirág illata mellett a citrusos aromát mesterien egészíti ki a hazai kamilla, levendula és aszalt gyümölcsök. „Az Agárdi egy innovatív vállalat, és büszkék vagyunk, hogy ismét bebizonyíthattuk, nincs lehetetlen, de csakis a kiváló minőség és a szakértelem jegyében szabad fejleszteni. Garantálom, hogy bármelyik új termékünk helytáll a nemzetközi élvonalban is.” – fogalmazott Vértes Tibor, majd hozzátette: „Mindegyik új párlatunk a kedvencem, mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége, értéke. Arra törekedtünk, hogy bárki bármelyiket is kóstolja, egy maradandó íz-élményben részesüljön.”

Az új italok előállításával a főzde az italkultúra fejlesztése és a felelős alkoholfogyasztás elkötelezettjeként egyszerre biztosítja a legfontosabb bár-italokat, miközben a pálinkákról sem feledkezik meg. Ezen a területen is várhatók fejlesztések, új ízek – a bár vonalat folytatva a különleges pálinkakoktélok sem maradhatnak el.

A születésnapi bárpartyn Dreghiciu Gábor  bartender a speciálisan agárdi párlatokra alapuló koktélokból tartott látványos, kóstolóval egybekötött bemutatót:

NATURE BALANCE

Összetevők:
50 ml whisky,
1 szelet gyömbér,
15 ml méz,
15 ml tokaji aszú.

Pohár: whiskys.

Dísz: szárított gyömbér és szárított narancskarika.

CHERRY SEASON

Összetevők:
50 ml rum,
20 ml lime,
15 ml meggylikőr,
10 ml cukor,
2-3 öntet Angostura bitters, 
Szóda.

Pohár: long drink.

Dísz: mentacsúcs és szárított lime.

HAPPY TRIP

Összetevők:
40 ml gin,
30 ml furmint,
20 ml bodza,
10 ml citrom,
2-3 bazsalikom levél,
Szóda.

Pohár: long drinkes.

Dísz: bazsalikomlevél.

DAZER

Összetevők:
20 ml kajszi pálinka,
20 ml gin,
20 ml whisky,
20 ml narancs,
20 ml citrom,
15 ml cukor,
Tojásfehérje.

Pohár: martinis.  
 
Dísz: szárított narancs.

A koktél-bemutató után DJ Ordiman és a Stereo Swing bárzenéje csendült fel. A minőségi italokat természetesen a házigazda Agárdi, az ínyenc kísérőfalatokat Bíró Lajos sztárséf és A séf utcája, míg az ellenállhatatlan, gin-rum-whisky ízesítésű kézműves bonbonokat a Harrer Csokoládémanufaktúra szállította a partyra. Üdítő színfolt volt a kínálatban a Beans csapata által erre az alkalomra kreált Whyscoffee.

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián @ Koktél Blog

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!