Ahogyan a tavalyi Whisky Show-n, úgy az idein is fel kellett építenem egy stratégiát a kóstolósort illetően, mert a rengeteg gyöngyszemet rejtegető (és ezáltal hívogató) stand ellenére azért kereteket kellett szabni a rövidke délutánnak. Így esett a választás a szégyenszemre még ki nem próbált nagy klasszikusokra, illetve egy-két régóta vágyott különlegességre.




JIM BEAM DEVIL’S CUT KENTUCKY STRAIGHT BOURBON WHISKEY (45 térf. %)

A gyártó így jellemzi: a bourbon sötét oldala. A Devil’s Cut, vagyis az ördög zsákmánya az angel’s share (angyalok jussa) kifejezés analógiájára jött létre. Utóbbi a hordós érlelés során elpárolgott whiskeyt, előbbi pedig a hordó fájában az érlelés után maradt whiskeyt jelenti. A Jim Beam egy speciális eljárás segítségével képes kinyerni az ördög zsákmányát az égetett tölgyből és ezt keverik össze hat éves whiskeyvel. Az eredmény egy sötét színű, robosztus, kemény bourbon, gazdag fás és vaníliás jegyekkel.




LAPHROAIG 10 YEARS ISLAY SINGLE MALT SCOTCH WHISKY (40 térf. %)

Minden, ami Islay. Sőt, még kicsit több is. A füst mellett olyannyira jódos, medicinális whisky, hogy az amerikai szesztilalom alatt orvosi rendelvényre írták ki. A 10 éves Laffie alapműnek számít az Islay, illetve az egész skót single malt kategóriában. A tőzeg és a jód mellett olajosság, testesség és pici édesség jellemzi.



CAOL ILA 12 YEARS ISLAY SINGLE MALT WHISKY (43 térf. %)

A Laphroaighoz hasonlóan a Caol Ila is egy autentikus Islay whisky, de valamivel visszafogottabban nyomul benne a tőzeg, egy kicsivel édesebb, gyümölcsösebb, simulékonyabb vonalat képvisel. Színe kifejezetten halvány (főként a 12 éves érleléshez képest).



BALLANTINE’S 17 YEARS BLENDED SCOTCH WHISKY (43 térf. %)

Mindent elmond a 17 éves Balliról, hogy folyamatosan rommá díjazzák, pl. Jim Murray is egekig magasztalja a Whisky Bibliájában. Rendkívül szép, harmonikus whisky: kicsit matt, aranyos borostyán színnel, illatában pici gyümölcsösséggel, ízében tőzeges-tölgyes krémességgel.



LAPHROAIG 18 YEARS ISLAY SINGLE MALT SCOTCH WHISKY (48 térf. %)

Elképesztően elegáns és komplex whisky: tőzegfüst, só és jód mindenféle édes jegyekkel karöltve. Tisztán kóstolva is alig érződik, hogy egy 48 térf. %-os italról van szó, bár a gyártó néhány csepp vízzel ajánlja, mely még jobban megnyitja. Egy biztos, nem véletlenül nyerte meg tavaly az International Wine & Spirit Competition aranyérmét.



Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!