Országos Barista Bajnokság ide, Magyar Koktél és Flair Bajnokság oda, nekem bizony a vodka- és ginkóstoló jött be leginkább a múlt hétvégén tartott KávéBár Bazáron. Nagy Zoli és a piái ugyanis megint nagyot domborítottak.

A világ egyik legjobb bárjának (Boutiq’Bar), illetőleg az első magyar gin shopnak (The Gin Shop Budapest) a megálmodójával már többször is foglalkoztam itt a Koktél Blogon, méghozzá Közép-Kelet-Európa legdrágább koktélja, valamint az I. Bártúra kapcsán és bár az előzetes programtervezetben még nem szerepelt a neve, végül kolléganői (Lajkó Fanni és Dunajcsik Dóra) segítségével ő vezette be az érdeklődőket a csúcsminőségű vodkák és ginek világába.

Első körben mindenki megtanulta, hogy miként is kell szakszerűen tömény italt megillatozni és megkóstolni (a szaglóidegek lesokkolását elkerülendő, egyszerre csak az egyik orrlyukon szabad beleszagolni a kóstolópohárba, majd a nyelvünk hegyén és az ínyünk mögött összegyűjtött némi nyállal keverjük össze a bevitt piát, levegőztessük meg a szánkban és csak ezek után vigyük a hátsó ízlelőbimbókhoz, ellenkező esetben csupán leégetjük a szájüregünket), majd mindenki megtapasztalhatta, hogy a Smirnoff 1952-es, „leaves your breathless” kampányának köszönhetően, a vodkára ragasztott „íztelen”, „szagtalan”, „jellegtelen” jelzők bizony csupán prekoncepciók, legalábbis a megkóstolt Ketel One, Absolut Elyx, Belvedere Unfiltered, Stolichnaya Elit és Skorppio vodkák erről győztek meg bennünket. A legnagyobb sikert nálam az Absolut csúcsterméke aratta, a réz lepárlóban tökéletesített (erre utal a réz szín a kupakon és a címkén) Elyx elképesztő kifinomultsággal rendelkezik, hihetetlenül lágy és selymes a textúrája. Az ízvilág gazdagságának versenyében viszont a Ketel One és Skorppio volt a nyerő nálam. Előbbi illatában és ízében nagyfokú citrusosságot éreztem, pedig még csak nem is a citromos változatával volt dolgunk (az én „érzékelőmet” támasztja alá a hivatalos állásfoglalás is, ahol az illatoknál a citrom- és narancsféléket, plusz a mézet határozták meg). Utóbbi meg egy igazán abszurd pia, nevéhez hűen ugyanis egy igazi skorpiót tartalmaz a palackja, amelyet a reklámjában bizarr módon a szájába is vesz a főszereplő hölgy (állítólag tényleg ehető). Ennek ellenére amúgy egy igazán remek piáról van szó, szerintem nagyon szép mogyorós jegyeket hordoz magában, még azt a fránya állatot is megéri elviselni az élményért cserébe.  Érdekes, hogy a legösszetettebbnek, legkarakteresebbnek elvileg a Belvedere szűretlen rozs vodkájának kellene lennie, azonban számomra nem adott annyit, mint arra számítani lehetett, ahogyan a Stolichnaya ékköve, az Elit sem hozott extázist. Igaz, hogy ez utóbbi gyönyörű simasággal rendelkezik, de ebben a kategóriában az Absolut Elyx simán megveri (pedig a Stoli még a világ - minden bizonnyal - legnehezebb kupakját is legyártotta a csúcspiájának).

Második körben a ginek világába nyerhettünk széles betekintést, mégpedig a Broker’s, a Beefeater 24, a Bulldog, a Whitley Neill, a Hendrick’s és a One Key segítségével. Nos, a gin természetesen jóval erőteljesebb ízvilágú szesz, mint a vodka, márkától függően számos növénnyel, fűszerrel szokták ízesíteni, viszont a boróka egyik esetben sem maradhat ki, ez a ciprusféle adja semmivel össze nem téveszthető, hangsúlyos ízvilágát (gyakorlatilag ettől gin a gin). Talán pont emiatt kell mind korban, mind ízlésben erre a piára megérni, hogy igazán élvezni tudja a fogyasztó (Nagy Zoli szerint akkor kezdi el az ember megszeretni a gint, amikor a jazzt). Az okos italgyártók persze az előbbiek feloldására is megtalálták a választ, itt van például a Bulldog, amely jóval könnyedebb vonalat képvisel, mint a megkóstolt társai (nem csak ízével, de visszafogott illatával is elkülönült a többi márkától). A gyártó nem titkolt célja, hogy termékével a fiatalabb korosztályt is megszólítsa, ezt támasztja alá a „Bulldog London Dry Gin is not your grandfather’s gin” szlogen is. A többi megkóstolt gin illatát és ízét abszolút a boróka vitte el, persze a kategórián belül vannak eltérések, például a fűszeresebb, abszolút old school Broker’s, a bolgár rózsaszirmos-uborkaesszenciás Hendrick’s (melyet gyönyörű, viktoriánus gyógyszeres üvegben forgalmaznak), a szencsa és zöld teás Beefeater 24, vagy az egzotikus Whitley Neill, illetve One Key (aminek egy nagyon dizájnos köntöst szabtak, csak éppen önteni nem lehet belőle normálisan).

(A hangos nyelvcsapások elkerülése végett csak zárójelben, de mindenképpen meg kell jegyezni az előadók felkészültségét, Nagy Zoli pillanatok alatt rá tudta ragasztani a jelenlévőkre a báros szakma és az italok iránt érzett színtiszta szerelmét, nem beszélve arról a hihetetlenül nagy alázatáról, amivel az italokat, valamint a Boutiq’Bart és a The Gin Shop Budapestet bemutatta. Persze Lajkó Fanninak és Dunajcsik Dórának is jár a dicséret. Egyrészt, hogy szóhoz tudtak jutni Zoli mellett (sic!), másrészt előbbi szépen felkészült a vodkakészítés tudományából, utóbbi pedig zavarba ejtő lexikális tudással rendelkezik a ginek terén, fejből nyomja a lehetetlennél lehetetlenebb évszámokat, összetevőket, jellemzőket.)

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!