Az idei VinCE Budapest egyik legnagyobb durranását már az első nap első programján ellőtték, hiszen a Charles Heidsieck pincemestere, Cyril Brun tartott kóstolóval egybekötött mesterkurzust. A márka alap cuvée-je kategóriájában egyértelműen a legjobb champagne-ok között foglal helyet, ezért különösen izgalmas volt, hogy a kóstolósorba három különféle változatot is beépítettek, köztük egy 1,5 literes magnum palackosat (ami amúgy szerintem a legerősebb volt, magnum hatás rulez). Az igazi nagyágyúk viszont az évjáratos verziókkal érkeztek, ráadásul volt köztük egy abszolút matuzsálem is: az 1989-es (!) évjáratú, 3 literes jeroboam palackos Charlie az avaros jegyeivel egyenesen egy őszi erdőbe vitt el bennünket sétálni, méghozzá jó hosszasan. Az élményfaktor nagyságát jól érzékeltette a kóstolón résztvevő tapasztalt kóstolók, elismert szakemberek arcára kiült döbbenet és elégedett mosoly.

charles heidsieck vince budapest champagne pezsgő

 

KÓSTOLÓSOR

CHARLES HEIDSIECK ROSÉ RÉSERVE
Az adott év házasítását 5-6% vörösborral gazdagítják a Côte des Bars régióból, Les Riceys termőhelyről szelektálva. 20% a réserve borok aránya, amelyek átlagéletkora 5 év.

Összetétel: 80% az aktuális évjáratból – chardonnay, pinot noir, pinot meunier egyenlő arányban, 20 % réserve bor – fele chardonnay, fele pinot noir, 5-6 % vörösbor
Dosage: 11 g/l
Érlelés: min. 3 év

CHARLES HEIDSIECK BRUT RÉSERVE MAGNUM (2012-es alap)
60 kiválasztott cru-ről egyenlő arányban házasítják a három champagne-i fajtát. Kivételesen magas, 40% a komplexitást biztosító réserve borok aránya, amelyek átlagéletkora 10 év.

Összetétel: 60% az aktuális évjáratból – chardonnay, pinot noir, pinot meunier egyenlő arányban, 40% réserve bor – fele chardonnay, fele pinot noir
Dosage: 11 g/l
Érlelés: min. 4 év

CHARLES HEIDSIECK BRUT RÉSERVE (2010-es alap) 
ld. Brut Réserve Magnum

CHARLES HEIDSIECK BRUT RÉSERVE (2008-as alap)
ld. Brut Réserve Magnum

CHARLES HEIDSIECK BRUT MILLÉSIME 2006
A 2006-os évjáratban mind mennyiségben, mind minőségben elégedett volt a ház a szürettel. Egy valódi, hosszan érlelt klasszikus, amely palackban még tovább érlelhető.

Összetétel: 59% pinot noir, 41% chardonnay
Dosage: 10 g/l 
Érlelés: 9 év

CHARLES HEIDSIECK BLANC DES MILLÉNAIRES 2004
Valódi mestermű a Côte des Blancs régióból, 100% chardonnay-ból készült négy válogatott grand cru és egy premier cru termőhelyről: Cramant, Avize, Oger, Mesnil-sur-Oger, és Vertus. Különösen hosszan érlelték: több mint 11 év után degorzsálták.

Összetétel: 100% chardonnay
Dosage: 9 g/l 
Érlelés: több mint 10 év

CHARLES HEIDSIECK BRUT MILLÉSIME 1989 JEROBOAM
Egy idős évjárat a ház érlelőpincéjéből, Jeroboam (3 literes) palackban.

Összetétel: 60% pinot noir, 40% chardonnay
Érlelés: 10 év seprőn tartás után, 1999-ben degorzsálták, további 19 év palackos érlelés után kóstolhatjuk

TYPIQUEMENT CHARLES

A Charles Heidsieck az értők champagne-a, akik nem lepődnek meg, ha poharukban egy karizmatikus személyiség örökségével találkoznak. Charles-Camille Heidsieck 1851-ben alapította champagne-házát és már a címkén deklarálta, hogy nem a járt úton kíván elindulni; a családnév mellett ugyanis keresztnevét is használni kezdte a palackokon. A mindig újabb kalandot kereső világutazó, „Champagne Charlie” úttörő volt az amerikai piac meghódításában, ahol Champagne nagyköveteként híres közszereplővé vált. Stílusa, szenvedélye, szónoklatai fogalommá váltak, ahogyan a nevét viselő pezsgő is. Aktuális pincemesterük, Cyril Brun minden házasítása során a komplexitás, mélység és textúra kivételes egyensúlyára törekszik, munkája eredményét háromtól akár tíz évig tartó érlelés formálja teljessé. 

LES CRAYÈRES

A ház névadója, egyben alapítója, Charles-Camille Heidsieck 1867-ben vásárolta meg azokat Crayère-eket, mészkőből vájt pincéket, ahol több mint 150 éve érlelődnek a Charles Heidsieck champagne-ok. A római kori kőfejtőkből kialakított érlelőpincék és az összekötő járatok ideális körülményeket biztosítanak a palackoknak. Állandó a 10 fokos hőmérséklet és megfelelő a páratartalom, így pincéikből legendás champagne-ok kerülnek ki, amelyek rangos aranyérmek és trófeák sorát nyerték el. A kétezer éves múltú, föld alatti katedrálisok Reims történelmi városrészének szíve alatt fekszenek és Champagne nevezetességeiként az UNESCO Világörökségi Listájára is felkerültek. Ahogyan a Brut Réserve palackformáját, a Blanc des Millénaires díszdobozának hófehér íveit is ezek a látványos pincék inspirálták.

BRUT RÉSERVE

Egyéniség, amely megkülönböztet. Ahogyan az alapítónak, ez minden Charles Heidsieck cuvée-nek is a sajátja. Elkészítésekor a három champagne-i szőlőfajtát – a chardonnay-t, pinot noirt és pinot meunier-t – 60 cru-ről válogatják, amelyek közül Oger, Ambonnay és Verneuil a legmeghatározóbbak a stílusra nézve. Az adott évjárat alapborai mellett a házasításban kivételesen magas, 40% a réserve borok aránya és további különlegesség, hogy ezek átlagéletkora tíz év.
A cuvée érlelése több mint 3-4 év – a pontos információ mindig ott van a hátcímkén. (A ház anno az első között volt a ’90-es években, aki feltűntette az érlelés kezdetét és a degorzsálás időpontját.) A komplex aromák fejlődését a Crayère-ek ívét követő palackforma is segíti, hiszen a széles talpnak köszönhetően a bor és a seprő nagyobb felületen érintkezik.

A VinCE Budapest mesterkurzusán kivételes lehetőségként három különböző változat is kóstolható volt. A házasítás alapját a 2008-as, 2010-es és 2012-es alapborok adták, ezt egészítik ki a válogatott réserve tételek, amelyek oly karakteressé teszik Charles stílusát.

A Brut Réserve kétszeres ’Word Champion NV Brut’ a CSWWC világbajnokságon (2015-ben és 2016-ban), a legjobb NV (nem évjáratos) tétel a Fine Champagne TOP 100 listáján (2016), Essi Avellan Champagne Guide-jában pedig 93 pontra értékelte.


BRUT MILLÉSIME 2006 - ÉVJÁRATPREMIER

2006-ban mind mennyiségben, mind minőségben elégedett volt a ház a szürettel, annak ellenére, hogy májusi viharok és nyári hőség, majd hűvös és esős augusztusi napok tették szélsőségessé az időjárást. A szőlő érettebb volt mint 2005-ben, egy hajszálnyival alacsonyabb savakkal szüreteltek. 
Évjáratos tételükben a pinot noir dominál, 10 cru alapborait használták fel a házasításhoz. Egy valódi, hosszan érlelt klasszikus született, amely 9 évet töltött seprőn és a jó savaknak köszönhetően palackban még tovább érlelhető. Gazdag és egészen kerek, testes champagne.

charles heidsieck vince budapest champagne pezsgő

BLANC DES MILLÉNAIRES 2004 – A MESTERMŰ ÚJ ÉVJÁRATA

A Charles Heidsieck budapesti látogatására nem is találhattak volna szerencsésebb időpontot, hiszen a ház épp az idei év elejére időzítette a presztízs cuvée új évjáratának bemutatását. A Blanc des Millénaires 2004 közel tíz év után lépett elődje, a kivételes 1995-ös évjárat nyomába. A háznak a blanc de blancs, azaz 100% chardonnay champagne-ok terén komoly múltja van, hiszen 1949-ben az elsők között voltak, akik felismerték ennek a szőlőfajtának a szépségét és elkészítették első blanc de blancs-jukat. A Blanc des Millénaires, a ház kínálatának ékköve azonban csak jóval később, 1993-ban debütált az 1983-as évjárattal. Máig mindössze öt évjáratban készítették el, amelyek a chardonnay számára kivételesnek bizonyultak Champagne-ban. Az első kiadás után 1985, 1990, majd 1995 következett, most pedig eljött a pillanat a 2004-es számára.

charles heidsieck vince budapest champagne pezsgő

„A lenyűgözően friss 2004-es kiadás máris gyönyörű patinát, hosszú finish-t és selymes textúrát mutat. Annak a cuvée-nek a stílusjegyeit, amely legalább annyira legendás, mint a ház egykori alapítója.” 

Cyril Brun, chef de cave

A kivételes textúra érdekében a presztízs cuvée elkészítéséhez mindig a legkiválóbb chardonnay-kat keresik. A Côte des Blancs régióban öt termőhelyet, négy grand cru-t és egy premier cru-t választottak ki. Oger struktúrát, Mesnil-sur-Oger egyensúlyt, Avize ásványosságot, Cramant bora komplexitást és végül Vertus friss és virágos jegyeket adnak hozzá a házasításhoz. A precíz házasítás és a legjobb minőség már csak azért is kiemelt szempont, mert a palackokat különösen hosszan érlelik: 2005 júliusában fektették le az érlelőpincékben és 2016 novemberében, több mint 11 év után degorzsálták. Végül a champagne 9 gramm/liter dosage-t kapott és több mint egy évet pihenhetett, mielőtt a bemutatóra sor került.

CYRIL BRUN

A Charles Heidsieck pincemestere 2015 tavaszától, ahol legfőbb feladata „Charles stílusának” megőrzése. Emellett ő képviseli a házat mind külföldön, mind Franciaországban, ahogyan a szőlőtermelő partnerekkel is ő tartja a kapcsolatot.Champagne-ban, Ay-ban született, már családja is borászattal, borkereskedelemmel és hordókészítéssel foglalkozott. Miután az Egyesült Államokban tanult és a kereskedelemben szerzett tapasztalatokat, hazatérve a Veuve Clicquot-nál indította szakmai karrierét, ahol több mint 15 évig dolgozott borászként, egyben ő volt a felelős a borászati fejlesztésekért és kommunikációért.A Charles Heidsieck-nál olyan elődök nyomában jár, mint Daniel Thibault, Régis Camus és Thierry Roset, akik mind gondosan óvták a ház stílusjegyeit, miközben az általuk készített champagne-okhoz hozzáadtak valamit egyéniségükből, elképzeléseikből.Most Cyril Brun kezében a kulcs, hogy a következő évtizedek pezsgőit elkészítse és hozzájáruljon a ház történetének újabb fejezetéhez.

charles heidsieck vince budapest champagne pezsgő

Sajtóanyag alapján  szerkesztette: Farkas Krisztián

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!