Úgy általában a sörök iránti érdeklődésemet egy prágai kirándulásnak, a hazai kézműves sörök iránti bizalmamat pedig az éppen a második születésnapját ünneplő Élesztőnek köszönhetem. Persze utóbbi nemcsak az én sörvezetőmnek, hanem az egész magyar kézműves sörforradalom úttörőjének számít: a Tűzoltó utcai Tündérgyárba beköltöző multi-tap romkocsma nélkül aligha tartana mostani helyzetében a hazai kézműves sörök térhódítása. A folyamatosan alakuló Élesztő az infrastruktúrát és termékpalettát is állandóan fejleszti, például létrehoztak egy Frissítő Sörkoktélbár nevű műintézményt a ház egyik részében, ahol Németh Gábor bártender vezetésével egy kicsit odacsapnak a söröknek.

Frisstő Sörkoktélbár

 Fotó: Koktél Blog

 

 

A sörkoktélok hallatán fanyalgóknak és szentségtörést kiáltóknak két dolgot szeretnék üzenni. Először is tessék elmenni a Tűzoltó utcába, megkóstolni legalább egyet és majd csak utána véleményt nyilvánítani. Másodszor, ha tetszik, ha nem, a mai modern bartendingben bizony nincsenek tabuk: a hangsúly a lehető legjobb összetevőkön van, nem ördögtől való egy XO konyakból, egy single malt whiskyből vagy akár egy kézműves sörből kevert italt készíteni, hiszen igazán színvonalas koktélt csak minőségi alapanyagokból lehet összeállítani. Egy jó koktél bázisitalába a minőségi likőrök, bitterek, fűszerek vagy akár friss gyümölcsök nem belerondítanak, hanem megfelelően elkészítve és kerekre szabva bizony csak pluszt adnak: egyes karaktereket kihangsúlyoznak, más jegyekből picit visszább vesznek vagy egy-egy teljesen új aromát belevarázsolnak. A koktélok ennek köszönhetően képesek kiszélesíteni az adott bázisital, jelen esetben a kézműves sörök fogyasztói rétegét. A sört nem igazán kedvelőknek azért lehet jó választás, mert Németh Gábor koktéljai teljesen új távlatokat nyithatnak számukra (érdekesebbek, elegánsabbak, könnyebben fogyaszthatóak, az egyéni ízlésnek jobban megfeleltethetőek), de a beer-geekeknek is érdemes lehet rápróbálni, mert a sörök alapjellege azért megmarad, például az általam lekóstolt Cherry Bombban a szilvás Stari gyümölcsössége, az Edenben az American Beauty könnyedsége, vagy a Highway To Hellben a Csupor Thermo Stout fűszeressége is nagyon szépen megjelenik.


CHERRY BOMB

Összetevők:
Stari szűretlen szilvasör,
Rézangyal Fűszeres Meggylikőr,
Fabbri mandarinszirup,
frissen facsart citromlé,
Angostura bitters.

Díszítés:
Uborkaszelet, komlós csokoládéba (Csokszkomló) mártott aszalt szilva.

Éden

Fotó: Koktél Blog


 

EDEN

Összetevők:
American Beauty (American Pale Ale),
Monkey 47 gin,
levendulás-mézes szirup,
frissen facsart citromlé,
The Bitter Truth Tonic Bitters.

Díszítés:
Citromspirál, komlós-fehércsokis-levendulás trüffel (Csokszkomló).

Éden

Fotó: Koktél Blog


 

HIGHWAY TO HELL

Összetevők:
Csupor Thermo Stout,
Sailor Jerry spiced rum,
Fabbri amarenaszirup,
fahéjas-szegfűszeges-tárkonyos-feketeborsos-chilis szirup,
frissen facsart citromlé,
The Bitter Truth Orange Bitter.

Díszítés:
Narancsspirál, komlós-tárkonyos-chilis trüffel (Csokszkomló).

Highway to Hell

Fotó: Koktél Blog


 

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!