Az idei Whisky Show számomra két helyszínen telt el. A Springbank mesterkurzusán és a WhiskyNet standjánál. A lekóstolt 15 tétellel pedig ezúttal rámentem a különlegességekre. A Springbank, a Bruichladdich és a függetlenek.
Whisky Show 2017
A Melanie Stanger vezette Springbank mesterkurzus tételeit egy kivétellel csak a mesterkurzuson lehetett kipróbálni, a kóstolósor pedig nagyon széles spektrumon mozgott. A népszerű Local Barley sorozat második tagja, a bourbon hordóban érlelt 11 éves egy igazi nehéztüzérség: szárazsággal, édességgel, vaníliával, mézzel és sóval. Rakoncátlanul elegáns. Különlegessége, hogy az Aros farmról származó Bere árpából készült. A 12 éves hordóerősségűt 70%-ban sherry, 30%-ban bourbon hordóban érlelték. A sherry inkább jött illatban, mint ízben, a magas alkoholtartalom eléggé tolakodó. Finoma szólva is brutális cucc. A kifinomultabb 13 éves Hazelburn Oloroso sherryben már sokkal szebben jöttek a boros jegyek, illatban és ízben is. A sor legkülönlegesebb tagja a 13 éves Longrow volt, ami 12 év bourbon hordós érlelést követően 15 hónapnyi Malbec finist kapott. A rengeteg bor szépen integrálódott a malátába és tőzegfüstbe, ráadásul kifejezetten szépen búcsúzott. Komplex élmény, na. A mesterkurzus csúcsára a nemrég bemutatott, 14 éves Bourbon Wood ért fel: valami elképesztő eleganciával hozta a magas alkoholtartalmat és a vaníliás jegyeket.
Springbank mesterkurzus Melanie Stangerrel
Springbank Local Barley 11 éves, Springbank Cask Strength 12 éves, Hazelburn Oloroso Cask Matured 13 éves, Longrow Malbec Cask Matured 13 éves, Springbank Bourbon Wood 14 éves
A WhiskyNet standjánál a Bruichladdich lepárló három tételével kezdtem: a The Classic Laddie megfelelő volt kezdésnek, a helyi árpából készült 2009-es Islay Barley viszont már nagyot lépett előre és szép, vastag malátás jegyeket hozott, az Octomore 08,3-as a 309,1 ppm fenoltartalmával pedig a világ legfüstösebb whiskyje, illetve sokkal több ennél, hiszen a füst mögött is nagyon rendben volt. Hordóerősséggel palackozták, 56%-át elsőtöltésű bourbon hordókban, további részét pauillac-i, ventoux-i, rhone-i és burgundi hordókban érlelték 5 évig.
A végére az erősen limitált tételek maradtak, mégpedig kizárólag független palackozóktól. A hét tétel közül egy kicsit a Wilson&Morgan Sherry Cask Maltja lógott ki: egyrészt ez a palackozó saját brand alatt futó malátwhiskyje (a többi független kiadástól eltérően nincs is megnevezve a lepárló), másrészt a többi 15-23 éves tétellel szemben ezt „csak” 6 évig érlelték. A kóstolás során nekem mégis az Allt A Bhainne lepárló Gordon&MacPhail kiadása volt a legkevésbé meggyőző: az egyébként is könnyed párlatot nem elsőtöltésű, hanem újratöltött sherry hordóba tették, így túlságosan is visszafogott lett az eredmény. Szintén a Gordon&MacPhailhez fűződött a legkülönlegesebb tétel, amit 2 évvel az Imperial lepárló bezárása előtt, 1996-ban desztilláltak. Hasonlóan nagy élmény volt a 23 évével korelnök Bruichladdich a Signatorytól, a múltkorit is túlszárnyaló 20 éves Tobermory a Wilson&Morgantól és a 15 éves Ardbeg a Ian MacLeodtól. A csúcsot azonban a három évvel ezelőtti Whisky Show-ra palackozott, 19 éves Mortlach jelentette a Duncan Taylortól, ami octave, azaz kisméretű hordózást is kapott, ami egy hihetetlenül komplex, többrétegű whiskyt eredményezett.
Fotók: Koktél Blog
Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!
