Eléggé erősre sikeredtek a márciusi whiskykóstolók a GoodSpirit bárban, konkrétan az eddigi legjobb whiskys élményemet is sikerült megélni. Voltak Bruichladdich tételek, vakkóstoló és független palackozók is.
Bruichladdich sor: The Classic Laddie, Islay Barley 2010, Black Art 05.1, Port Charlotte Scottish Barley, Octomore 08.1
A Bruichladdich igazán rendhagyó márka. Islay-i lepárlóhoz képest unpeated, azaz tőzegfüst-mentes tételeket is készítenek, nem is keveset, ugyanakkor ők készítik a világ legfüstösebb whiskyjét is. Abszolút egyedi megjelenésű palackokat és őrült reklámkampányokat képesek tolni. Na meg van egy mára legendássá vált sorozatuk, a Black Art, aminek ötödik kiadása az eddigi legnagyobb kóstolóélményt hozta számomra. Elképesztően érett, mély és sokrétegű ez az 1992-ben lepárolt és 24 évig érlelt whisky, tényleg igazi mestermunka. A másik csúcskategóriás, a whiskyk technikai versenyének éllovasa, a ppm-ek királya viszont számomra kissé csalódást hozott, a nemrég lekóstolt 8.3-as kiadáshoz képest a 8.1-es szerintem nagyon életlen, a vasököl itt szerintem hiányzik a bársonykesztyűből.
Az eddigi vakkóstolókhoz (1, 2) képest most egyetlen tétel volt a sorból, amit kifejezetten nehezen tudtam behatárolni. A 12 éves Catto's nem egy fiatal tétel, de korát meghazudtoló módon egyáltalán nem volt lekerekedve, a furcsa rusztikusságával nehezen lehetett bármit is kezdeni.
Független palackozók: Oak Cross by Compass Box, Jericho by The Lost Distillery, @craigellachie Craigellachie by Wemyss (2002-2017), Aberfeldy by Chieftain's (2003-2017), Highland Park by Gordon & MacPhail (1989-2016), Ardmore by Douglas Laing's (2008-2016)
Már a múltkori független palackozásokat felvonultató kóstolón is jócskán voltak érdekességek, de a mostaninak abszolút sikerült felülmúlnia. Itt volt mindjárt kezdésnek a transzparencia nagy harcosától az Oak Cross, aminek érdekessége, hogy az elsőtöltésű amerikai hordókban érlelt maltok (Clynelish 40%, Dailuaine 20%, Teaninich 20%) egy részét (40%) amerikai-francia hibrid hordókban tették (a maradék 60% pedig tovább érlelődött elsőtöltésű amerikai hordókban). A legnagyobb meglepetést a Dewar's alapanyagaként szolgáló Craigellachie szolgáltatta a Wemyss kiadásában, elképesztő elegancia, letisztultság jellemezte. A már bezárt lepárlók whiskyjeit reprodukáló Lost Distillery tételeit eddig kifejezetten unalmasnak tartottam, viszont a Jericho abszolút izgalmasnak bizonyult a maga érettségével, pici tőzegfüstjével és sok-sok sherryjével (a Jericho lepárló egyébként 1913-ig működött). A portói hordóban finiselt Aberfeldy a Ian Macleodtól gyönyörű boros jegyeket hozott, egészen elképesztő, rezes színnel. A rangidős az 1989-ben lepárolt és 2016-ban lepalackozott Highland Park volt a Gordon & MacPhailtől. Ezek a márkák nem nagyon szoktak hibázni, most sem tették, még ha nem is hozott akkora tüzijátékot, mint mondjuk a fenti Bruichladdich Black Art.
Fotók: Koktél Blog
Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!
