A héten volt szerencsém részt venni egy kiváló masterclasson a Trafiqban, amit a Finlandia mesterkóstolója, Markku Raittinen és a finn vodkamárka mixológusa, Pekka Pellinen tartott. Vodkás vakteszt, buborékos Negroni, füstös Bloody Mary, mangós és pattogatott kukoricás sour zacskóban: Finlandia Masterclass 2015.

Pekka Pellinen, az italpedia és Markku Raittinen, a vodkapedia



A profin összerakott mesterkurzus egyáltalán nem torkollott valami öncélú Finlandia promócióba, az előadók abszolút széleskörű tréninget tartottak a különféle vodkákról, illetve a vodka alapú koktélokról. Az első részben Markku Raittinen a vodka, valamint a Finlandia történelmére, a gyártási folyamatokra, az egyes típusokra és jellegzetességekre tért ki, ez utóbbit pedig egy vakteszt segítségével szemléltette. Kezdésként felállított három csoportot a vodkák stílusa alapján: az elsőbe a fűszeres, virágos, aromás, medicinális, a másodikba a gabonás, malátás, testes, a harmadikba a száraz, könnyed, sima jegyekkel bíró tételeket delegálta. A vaktesztnél be kellett sorolni az egyes kategóriákba a lekóstolt a vodkákat, majd pedig kiderült, hogy konkrétan milyen márka klasszikus termékéhez tartoznak.


A tréning egyetlen negatívuma volt, hogy ilyen, párhuzamos falú pezsgős poharakból kellett kóstolni. Az ajánlott ebben az esetben a tulipán forma, mely szépen összegyűjti az aromákat és kevéssé enged teret az alkoholnak.




Az oroszos, karcos vonalat a Stolichnaya, a karaktereset az Absolut, a neutrálisat pedig a Finlandia képviselte. Ezen a ponton végérvényesen bebizonyosodott, hogy az ismert orosz márkák alap vodkái nem tartoznak a kedvenceim közé (így van ez a Russian Standard és a most lekóstolt Stolichnaya esetében is), ugyanis szerintem egy vodkának vagy nagyon visszafogottnak kell lennie (mint a Finlandia) vagy karakteresen gabonásnak (mint az Absolut). Az orosz vodkák védelmében persze le kell szögezni, hogy az említett márkák felsőbb kategóriás termékei (pl. a Stolinál az Elit vagy az RS-nél a Platinum, a Gold és az Imperia) azért más szintet képviselnek.

Érdekességként lekóstoltuk még a Finlandia és Absolut feketeribizli ízesítésű változatát is, aminek segítségével Markku azt mutatta be nekünk, hogy mennyit számít az ízesített italok összehatásánál az alapszesz stílusa. A kipróbálás során számomra egyértelművé vált, hogy az ízesítésnek a sima, könnyed vodka áll a legjobban, a neutrális Finlandiánál szépen kijöttek a gyümölcs aromái, míg a testesebb Absolutnál szinte fel sem lehetett ismerni a feketeribizlit.


A vakteszt eredménye: Stolichnaya, Finlandia, Absolut, Finlandia Blackcurrant, Absolut Kurant



Ugyanezen a vonalon haladt tovább Pekka Pellinen is, aki a Finlandia ízesített vodkáit alappárlatként felhasználva variált át klasszikus koktélokat, olykor egészen meghökkentő módon, persze szem előtt tartva a legújabb trendeket:


Ginger Snap street food stílusban: feketeribizlis Finlandia, lime, méz, almalé, gyömbér, citromfű. Makaróni szívószállal, esernyővel és citromhéjjal.




Bloody Mary kicsit újragondolva. A klasszikus verzióhoz képest kétféle alapszesszel (Finlandia Classic és Finlandia Lime) és némi füsttel készül, a dísz pedig uborkával egészül ki.





Átértelmezett Negroni. Csak a vermouth rosso maradt az eredeti változatból, gin helyett Finlandia Grapefruit, Campari helyett Aperol, kiegészítésként pedig egy kis Peychaud’s bitters dolgozott. Érdekesség, hogy háromféleképpen lett elkészítve: klasszikus módon (keverőpohárban), füstösen és buborékosan (szódásszifon használatával).



Mango Popcorn Sour: mangós Finlandia, málna, pattogatott kukorica, tojásfehérje, citromlé és cukorszirup. Mindez zacskóban… 

… vagy popcornos dobozban szervírozva.

Fotók: Red Lemon Media és Koktél Blog



Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!