Az idei Furmint Február nagykóstolóján a legjobban több okból is a Juliet Victor  bemutatkozását vártam. Egyrészt az alapító személye miatt, aki a Wizz Air vezére, Váradi József, másrészt a dűlők miatt, hiszen a legjobbak közül vásároltak be; harmadrészt  az árképzés miatt, mivel egyből a felső kategóriát célozták meg.

furmint furmint február juliet victor

Juliet Victor Király Száraz Furmint 2017 és Juliet Victor Száraz Furmint 2016

 

A mádi borászat első tételei tavaly október 15-én kerültek kereskedelmi forgalomba, az első szüretük pedig 2016-ban volt, így értelemszerűen még eléggé szűk szortiment áll rendelkezésükre, amiből egy '16-os birtokfurmintot és egy '17-es dűlőszelektált Király furmintot lehetet megkóstolni a Furmint Február nagykóstolóján. Szerintem kezdésnek nem lettek rosszak a tételek, a jövő pedig már csak azért is biztató, mert a befektető a biztos háttér mellett kellően elkötelezettnek is tűnik, kezdésnek mindjárt  olyan dűlőkből vásároltak parcellákat, mint a Betsek, a Holdvölgy, a Király, a Bomboly, a Szent Tamás, a Veres és az Úrágya. Az sem hangzik rosszul, hogy a borok megjelenítésében és értékesítési koncepciójában Szik Mátyás háromszoros magyar sommelier bajnokkal dolgoznak együtt. Az egyedüli nehéz kérdés az árképzés. A JV száraz furmintok palackja 7 000-8 000 forintba kerül, ami a birtok dűlőit nézve nem irreális, viszont ebben az árkategóriában olyan pincészetek borait találjuk, mint Demeter Zoltán, Szepsy vagy Gizella, akik a Juliet Victorral ellentétben azért nem tegnap tették le a névjegyüket.

furmint furmint február juliet victor

A Furmint Február 2019-es nagykóstolóján lekóstolt további tételek: Balassa Villő / Mézes-Mály Furmint 2016, Gilvesy Váradi Furmint 2017, Gilvesy Váradi Furmint 2016, Laposa Kőkövön Furmint 2017, Laposa Kőkövön Furmint 2016, Laposa Kőtenger Furmint 2016, Kovács Nimród Nagy Eged Furmint 2015, Grand Tokaj Tokaji Aszú 2014

Fotók: Farkas Krisztián @ Koktél Blog