Végre egy teljes sort sikerült lekóstolnom a világ legrendhagyóbb független whiskypalackozójától, a Compass Boxtól. Saját magukat a független palackozó helyett inkább whiskymakernek hívják, ez már csak azért is helytálló, mert a körzővel és vonalzóval készített blended whiskykben hisznek, amiket a különféle lepárlók különféle párlataiból raknak össze, mégpedig sokszor egészen kreatív hordóhasználattal és a lehető legnagyobb transzparenciával (erről ebben a blogposztban lehet bővebben olvasni). A finoman szólva is korrekt sorból a 2016-os batchből származó, szép kis puha Hedonism és a második kiadását megélő, nagyon komplex Delilah's volt a kedvencem (ez utóbbi nemcsak a beltartalmával, hanem a címkékben hagyományosan erős Compass Box tételek között a kinézetével is kitűnt).
A másik szeptemberi kóstoló is rendhagyóra sikeredett a GoodSpiritben, hiszen a különféle párlatok ezúttal Harrer csokikkal együtt érkeztek. A legtutibb párosítást az Arran 10 éves, tokaji hordóban finiselt változata és a Harrer cabernet franc-os csokija alkotta, ahol a boros jegyek elképesztően szépen kapcsolódtak egymáshoz.
Koval gin & Harrer mentás fehér csokoládé, Delamain Pale & Dry cognac & Harrer Madagaszkár csokoládé (72%), Nikka Coffey Grain whisky & Harrer Venezuela Rio Caribe csokoládé (60%), Arran Tokaji Cask Finish whisky Batch no. 4. & Harrer Luka Cabernet Franc csokoládé, Tomatin Earth whisky & Harrer Bolívia csokoládé (70%), Diplomatico Exclusiva rum & Harrer Venezuela Okumare csokoládé (68%). (Fotók: Koktél Blog)
Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!