Idén is kiderült, hova szeretnek járni a budapestiek bulizni, borozni, fesztiválozni vagy kézműves sört inni.  Szeretjük a minifesztiválokat, mint a Kolorádó vagy a Belvárosi Fesztivál, imádunk szabadtéri koncerteken bulizni, mint a Budapest Park, szeretünk jó borokat kortyolgatni például a Wine&U-ban vagy sörözni a Kandallóban. A Heineken Budapest Nightlife Awards-on az korábbi évek alapján idén is online közönségszavazás döntötte el, hogy kik kerüljenek a dobogóra, ezúttal is 12 kategóriában voksolhattunk virtuálisan kedvenceinkre.

heineken budapest nightlife awards heineken budapest nightlife awards 2018

 

A versenyen idén csaknem 200 hely indult el, a közönségtől pedig a verseny végére több mint 20.000 szavazat érkezett. Ez a magas szám az induló helyeknek is köszönhető volt, mindenki komolyan vette a versenyt, mivel a vendéglátós szakmának évről évre fontosabb a közönség visszajelzése, és persze az este, ami csak róluk szól.

Az idei díjátadó helyszíne a belváros szívében található Instant volt, ahol Papp Gergő - Pimaszúr  hirdette ki a győzteseket. A szervezők idén is igyekeztek mindenkinek a kedvében járni a díjátadó utáni programmal: Barabás Lőrinc  adott koncertet, majd a Tesco Disco táncoltatta az ünneplő népet hajnalig.

heineken budapest nightlife awards heineken budapest nightlife awards 2018

BPNA '18

Legjobb Partiszervező
1. Next Level Budapest 
2. Black Trap
3. Citymatiné 

Legjobb Budapesti Fesztivál
1. Sziget Fesztivál 
2. Belvárosi Fesztivál
3. Kolorádó Fesztivál

Legjobb Borbár
1. Wine&U
2. Divino
3. Kadarka

Legjobb Kézműves Söröző
1. Kandalló
2. Neked csak Dezső
3. First Craft Beer & BBQ

Legjobb Szabadtéri Hely
1. Budapest Park 
2. Pontoon
3. Barba Negra

Legjobb Koncerthelyszín
1. Budapest Park
2. Akvárium Klub 
3. A38

Legjobb Kocsma
 1. Humbák Művek
 2. Barhole Music
 3. Telep

Legjobb Romkocsma
1. Fogas Ház és Kert
2. Anker't
3. Szimpla kert

 Legjobb Bár
1. Humbák klub
2. Raktár bár&klub
3. Kiosk Budapest

Legjobb Melegbarát Hely
1. Akvárium Klub
2. Anker't
3. Why not Budapest

Legjobb Kis Klub
1. Aether
2. Larm
3. Barhole music

 Legjobb Nagy Klub
1. Ötkert
2. Akvárium Klub
3. Tesla

A szervezők egy plusz kategóriával is készültek, amivel a helyszínen lepték meg a nevezőket:

Legjobb Koktélbár
1. Black Swan
2. Warm up
3. Bar Pharma

Különdíj
Heineken különdíj - Lenkey Ákos, BP Shop 

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!