Érdekes anomáliákat fedezett fel a Pálinka Nemzeti Tanács a magánfőzésekről szóló 2018-as adóhatósági adatokban. Ezekből ugyanis az derül ki, hogy az országban nyilvántartott több, mint húszezer magánfőzésre szolgáló lepárlókészülékből csak hétezret használtak 2018-ban, és ezeken összesen 115 ezer liter magánfőzött párlat készült –  készülékenként átlagosan 16 liter. A legtöbb új berendezést Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jegyezték be tavaly, de itt főzték a legkevesebb magánfőzött párlatot is.

pálinka pálinka nemzeti tanács

 

Csak egyharmada van használatban a magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek a NAV 2018-as adatai alapján: az országban összesen 23 662 ilyen készüléket tart számon az adóhatóság, a kiadott párlatadójegyek számából azonban az látszik, hogy maximum 6 918 berendezést használtak a tulajdonosok. Ennyi esetben vásároltak ugyanis párlatadójegyet az elmúlt évben, viszont ha egy magánfőző jogszerűen több alkalommal is vásárolt, ez a szám még az egyharmadnál kevesebb is lehet. 

A magánfőzők készülékeinek bejelentése 2015-ben lett kötelező, abban az évben 12 755 berendezést jegyeztek be. 2016-ban további 5848 darabot, 2017-ben pedig 2618-at. A legkevesebb új bejelentés 2018-ban érkezett, tavaly 2441-en jelentettek be főzőberendezést. 

A legtöbb új bejelentés 2018-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, ahol 420 lepárlókészüléket jegyeztek be. Itt összesen 1700 berendezést tart számon az adóhatóság. Párlatadójegyet azonban csak 230 esetben vásároltak az előző évben, és mindössze 3489 liter párlatot készítettek otthoni, magáncélú fogyasztásra. 

A legtöbb magánfőzött párlat 2016 óta minden évben Pest megyében készül a NAV adatai alapján. Itt összesen 2423 berendezést tartanak számon, ebből 2018-ban 525-öt használtak, amelyeken összesen közel kilencezer liter magánfőzött párlatot készítettek. A legkevesebb bejelentett lepárlóberendezést Nógrád megyében tartja számon a NAV: itt mindössze 507 készülékről számoltak be. 

2015 óta összesen 28 lepárlókészüléket foglalt le az adóhatóság magánfőzőktől, a legtöbbet Borsod-Abaúj-Zemplén (7), Bács-Kiskun (6) és Jász-Nagykun-Szolnok (5) megyékben. Illegális berendezést találtak még Veszprém (3), Pest (2), Tolna (2), Csongrád (1), és Nógrád (1) megyékben, valamint Budapesten (1). 

A Pálinka Nemzeti Tanács nem tartja életszerűnek a fent említett adatokat, amelyek a Tanács véleménye szerint aggodalomra adnak okot a pálinkás szakmában. Az utóbbi évek baleseteit is figyelembe véve minden magáncélú lepárlóberendezés tulajdonosát fokozott óvatosságra intik, és javasolják, hogy a főzőberendezések vásárlása, illetve a párlatok elkészítése előtt mindenki tájékozódjon a magánfőzéssel kapcsolatos jogszabályokról és a jó gyártási gyakorlatról. 

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián @ Koktél Blog