A sztori igazi hollywoodi, a díszlet a budapesti körpanoráma, a főszereplő Anger Borbála bartender, aki bepakolt bőröndökkel és menő állásajánlattal a zsebében indult volna Londonba. A 21 éves szakembert az utolsó esték egyikén keresték meg, hogy valósítsa meg a város legjobb koktélbárját a világ legjobb hoteljének tetőteraszán. A bőrdzsekis bármixerlány ennek a kihívásnak nem tudott ellenállni és itthon maradt. Forgószélként érkezett, felépített egy nyolcfős csapatot, 150 tételes italkészletet, hogy felrázza és újraírja azt, amit Budapesten eddig koktélozásnak hívtak.  A felkérés az Onyx, a Gerbeaud és az Émile márkák mögött álló Gerbeaud Gasztronómiától érkezett, akik pár hónappal ezelőtt vették át az irányítást az Aria Hotelben és a High Note SkyBarban, hogy koktélban is megvalósítsák mindazt, amit az ételek és desszertek terén már elértek.

aria high note anger borbála lonely trumpet tempest rhapsody tanqueray gin matcha amarena

A csapat

 

A koktélok mellett a koncepció is rendhagyó: szoros együttműködésben alkot a chef, Kövér Gergely, a pastry chef, Szabó Zsuzsa és a bartender, Anger Borbála, aki szerint „A chef és a pastry chef teljesen máshogy kóstol mint mi, nagyon sokat tanulunk egymástól.”

„Amit nem fogsz máshol megkóstolni, azt mi itt beletesszük a poharadba” –  Anger Borbála szeret azzal  játszani, hogy egy ital egyszerre keserű, savanyú, édes és sós; az utóbbi például érdekes édeskés ízt nyit meg a koktélokban. A lényeg, hogy az italnak gömbölyűnek kell lennie, nem lóghat ki belőle egyik íz sem. „A szirupok 99,9%-át itt készítjük a konyhán. Ez amiatt fontos, mert az ízek teljesen egyediek lesznek és semmi mű nem lesz bennük.” 

Az első koktélmenüben a klasszikusokhoz nyúltak vissza: 100 évvel ezelőtti receptúrákat vettek elő és gondoltak újra. Olyan ízeket szeretnének megmutatni, melyeket nagy élmény lesz felfedezni. Ilyen például a Sí Señor koktél, amely egy mezcal-alapú ital jalapeñoval és egy csipetnyi zellersóval bővítve. A csapat minden tagja magáénak érzi a menüt, hiszen mindenkinek van két kreációja rajta. Ha egy vendég egyedi igénnyel jön hozzájuk, akkor személyre szabott italt kap, de annak is örülnek, ha például Pia Colada-t kér, mert ez esetben elkészítik élete legjobb Pina Coladaját. Íme egy kis ízelítő a bárból:

aria high note anger borbála lonely trumpet tempest rhapsody tanqueray gin matcha amarena
Lonely Trumpet: Tanqueray Gin, rebarbara bitter, házilag készített matcha tea szirup, citrom

aria high note anger borbála lonely trumpet tempest rhapsody tanqueray gin matcha amarena

Tempest Rhapsody: gyömbérsör, amarena cseresznyelé, kókuszpüré, lime, szentjánoskenyér por

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!