Idén hatodik alkalommal rendezték meg Budapesten a Whisky Show-t, ahol többek között a 150. születésnapját ünneplő Jack Daniel lepárló limitált kiadású, kifejezetten az évfordulóra készített italát is megkóstolhatta a közönség.

jack daniels whisk(e)y nick theurer

 

A kiállítói standok mellett szakmai előadások is várták az érdeklődőket, többek között a Brown-Forman whiskey nagykövetének prezentálásában. Nick Theurer egy masterclass szemináriumon mutatta be a legendás amerikai whiskey prémium italait, valamint rendhagyó történelem órán mesélt a lepárló kulisszatitkairól. 

jack daniels whisk(e)y nick theurer

„Második alkalommal látogattam el Magyarországra a rendezvény kapcsán, hogy a világszerte oly népszerű Jack Daniel's whiskey-ről az itteni közönségnek is újra eláruljak néhány dolgot, illetve ebben az évben egy kicsit többet is” – kezdte viccelődve Nick Theurer. „A márka nagyköveteként büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan legendás italt képviselhetek, amelynek már több mint száz éve töretlen a sikere. Ez az év, a 150. évforduló miatt nem csak a márka számára, de számomra is különleges. Idén egy limitált kiadású whiskey-t is a klasszikusok mellé állítottunk a show-n, amelyet a mesterkurzuson részletesebben is bemutathattam. Ezzel az itallal az elmúlt 150 évet ünnepeljük, így azok, akik megkóstolták, Jack Danielre és az elmúlt évek sikerére emelhették poharukat” – tette hozzá Nick Theurer, aki a whiskey gyártás számos apró részletébe is beavatta a hallgatóságot.

Az eseményen az idei év újdonsága, a Jack Daniel's 150 years limited editiont mellett a portfólió többi tagját – Gentleman Jack, Single Barrel és Gold No.27 – is megkóstolhatták az érdeklődők.  Aki esetleg valamiért lemaradt a különleges alkalomról, annak sem kell elkeserednie, hiszen január közepéig a Szervita térnél a születésnap alkalmából megnyílt Jack Daniel’s 150 Pop Up Bárban elérhető a limitált kiadású whiskey is. 

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián, Koktél Blog
 


 

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!