A Budapest Borfesztivál 27. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros talán legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és az esti fényben is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A „Balaton MOST” program arra inspirál, hogy nyár végén a fürdőruhákkal és gumimatracokkal együtt ne tegyük a Balatont is a fiók mélyére, hiszen gyönyörű tavunk rengeteg élményt rejt egész évben.

 

A Borfesztivált megelőző első szakmai rendezvény már hosszú évek óta a Boregyetem, mely idén szeptember 3-án, hétfőn kerül megrendezésre a MOM Kulturális Központban. A Borfesztivál „Balaton MOST” programjára építve a Boregyetem is a tó körüli jellegzetes fajtákkal, borászokkal, szakmai szervezetekkel ismerteti meg az érdeklődőket. Egy nagyon izgalmas kérdés is megvitatásra kerül: mely fajtáknak van jövője a Balaton körüli borvidékeken, gondolva a betegségekre és a klímaváltozásra. Az előadásokat borkóstolók teszik még élvezetesebbé.

Pár Borpár - szakmai kóstolók a Budapest Borfesztiválon. A játékos kóstolóprogram keretében a borászok szakmai érdekességeket mutatnak be a látogatóknak, olyan borpárok segítségével, melyek két tagja csak egyetlen jellemzőben különbözik. Saját magunk tapasztalhatjuk meg, milyen módon jelennek meg a borban a dűlők sajátosságai, a különböző évjáratok vagy a fahordós érlelés. A borászok a borpárokat „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben kóstoltatják. A borpárok fellelhetőségéről a helyszínen kis füzet tájékoztatja az érdeklődőket, a résztvevő standoknál személyesen a borász, vagy egy megfelelően jártas szakember vezetésével kóstolhatunk. 

VinAgora Taste of Hungary: Magyarország legszebb borai. A különleges szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A rendezvényen kiállító több mint 150 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtáját és bortípusát lefedi. Ebben a zavarba ejtően sokszínű kínálatban nyújt segítséget a Borfesztivál, minden kategóriának egy-egy csúcsminőségű borát ajánlva. A VinAgora Taste of Hungary egy prémium magyar borválogatás, melynek kizárólag a VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes tételei lehetnek a tagjai. Ezek a kiváló borok szépen reprezentálják, milyen egy etalon olasz rizling, kékfrankos, bikavér, rosé, villányi franc, vagy éppen aszú. A program különösen izgalmas a hazánk borkultúráját még kevésbé ismerő külföldi vendégek számára, de hasonlóan nagy élmény a jók között a legjobbakat kereső hazai látogatóknak is.

A Borfesztivál idén a Balatonra és a tó körül található borászatokra, borokra szeretné felhívni a figyelmet a „Balaton MOST” program keretében. A rendezvény felületein számos hasznos információt találhatunk a Balatonról, gasztronómiájáról, jellegzetes borairól. A Balaton az ott élők által üzen: a nyár után fedezzük fel ezt a csodás helyet ősszel télen és tavasszal is. A Borfesztivál több mint 20 balatoni borászától bátran kérdezzük meg, hogy milyen élményeket, titkokat, csodákat rejt a térség év közben.

Újdonság a Borfesztiválon a Vinometer online borkóstoló alkalmazás által kínált program. A Vinometer szakértői különböző tematikus kóstoló útvonalakat (VinAgora Borverseny győztesei, jellegzetes balatoni borok, stb.) állítanak össze. A játékban résztvevők minden állomáson megkóstolnak egy-egy bort, melyeket a Vinometer alkalmazás segítségével értékelnek. A nap végén a legjobbra értékelt borok közül egy-egy palack kisorsolásra kerül.

Nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra, hogy négy színpadon szórakoztassák a közérdeműt. Lesznek új fellépők és olyanok is, akik nem először zenélnek a Borfesztivál közönségének. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, a népzene, néptánc, és a jazz teszik felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat. Első nap fellép a Kéknyúl, majd a nap nagykoncertjét a Kiscsillag együttes adja. Napközben a kisszínpadokon hallhatjuk Vavra Bencét és Péteri Márkot, Hangácsi Mártont és Antonia Vait, megismerhetjük a Kodachrome és Saverne együtteseket is. Pénteken a nagyszínpadon a Tárkány Művek, majd Mörk koncertezik, este pedig Boban Marcovic fia, Marco Marcovic lép fel. Napközben hallhatjuk a Canarrot, a Branka Triót, Zoordot, Fanfare Complexat és a Pátkai Rozina Triót. Szombaton a jazz zenéé a főszerep. A nagyszínpadra a Rafael Márió Trió, Gereben Zita Quintet és Bágyi Balázs Quartet készül műsorral, este fellép a Stúdió11 majd a Koós-Hutás Áron E.T. Project. Számos fellépő érkezik a kisszínpadokra is, többek között a Gáyer Mátyás Trió, Juhász Gábor Trió, Kelemen Angelika Quartet, Richter Ambrus és Farkas Zsolti. Vasárnap a népze kerül a középpontba: egész nap folklór várja a látogatókat. Itt lesz többek között a Zagyva Banda, a Vadrózsák Néptáncegyüttes és a Gatyamadzag együttes is. 

A Borfesztivál mára elengedhetetlen programja a Szüreti Felvonulás, valamint az azt követő népzenei és néptánc gála a Fonó Budai Zeneházzal. A szőlő- és bortermelő eleink tiszteletére rendezett színes, látványos, táncos-zenés forgatag a Szentháromság térről indul szeptember 9-én, vasárnap 12 óra 30 perctől. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják. 

Ahogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, úgy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. A rendezvény évek óta változatos, folyamatosan megújuló, de minőségi kínálatot biztosít, melyben széles igényeket kielégítve, jól megfér egymás mellett a hagyományos fesztiválkonyha, a modern street food és a gourmet különlegességek is. Idén először üdvözölhetjük az elmúlt évek nagy sikersztoriját bemutató, kizárólag olasz alapanyagokból dolgozó PizzaMe-t, a szarvasgombákkal és más különleges erdei gombákkal bűvölő Terra Tuffola-t, valamint önálló standon jelenik meg a legendás litván érlelt sajt, a Dziugas. Természetesen nem ez lesz az egyetlen prémium sajt a fesztiválon, hiszen a Szega Market elhozza a legjobb magyar sajtokat, illetve az NG Café is készül a közkedvelt Sajtterasszal. Kemencében sütött ételekkel, extra feltétekkel készül a Szittya Pita Kenyérlángosozó és a Szittya Buci. Food truck vonalon felvonul a SPAR Grillmobilja és a Fresh Corner autója. A gourmet különlegességek szerelmeseit az Oroszlános udvarban a Ritz-Carlton Hotel étterme, a Deák St. Kitchen várja. Lepényekkel, vánkosokkal, édes és sós rétesekkel érkezik az Antik Rétes, valamint izgalmas meglepetésekkel készül Szabó Péter osztriga sommelier is. A prémium kávéról a Julius Meinl és a Pellini Caffè, az édes pillanatokról a Gerbeaud és a Bolka Bonbon gondoskodnak.

A Borfesztivál már elengedhetetlen része a Butlers lakberendezési üzlet által impozánsan kialakított Butlers Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található. A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának céljai között nagy szerepet kap a hamisítás elleni küzdelem és a tudásmegosztás, ezáltal a vásárlói tudatosság erősítése. Ennek érdekében a Borfesztiválon is több játékos feladattal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Agrárminisztérium 2018-at a Kékfrankos évének nyilvánította, így az egyik játék egy kis kóstoló, melyen keresztül a Kékfrankosból készült borok bemutatásával, adott borvidékek termőhelyi sajátosságait is megismerhetik a résztvevők. A Balatonra koncentrálva a tó körül termő legjellegzetesebb fajták tipikus illatjegyeit is megismerhetjük egy érdekes illatfelismerő játékon keresztül. Az élményt kvízkérdések, vaktérkép és egyéb meglepetés aktivitások teszik még színesebbé. A játék végén a megszerzett tudás tesztelhető, az ajándék garantált! A játékban részt vehet bárki, aki a helyszínen érvényes e-mail címmel regisztrál. 

Érmes Borok Háza – Találkozás új borokkal, új pincészetekkel. A VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a Borfesztivál közönsége személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek az idén júniusban megrendezett 19. VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek. Hazánkból és további 12 országból 545 bor versenyzett a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, melyek közül 6 Champion díjat, 4 nagyarany, 73 arany és 87 ezüstérmet vittek haza a magyar borászok.

Az Autistic Art Alapítvány 10 civil fenntartású lakóotthont támogat, ahol több mint 200 autizmussal élő fiatalt látnak el. Az itt élő fiatalok önálló életvitelre nem képesek, az otthonokban azonban közösségben élhetnek, alkothatnak, dolgozhatnak a képességeiknek megfelelően. Az Autistic Art a forrásteremtés különleges módját választotta: olyan egyedi művészeti terápiás foglalkozást tart fent, ahol a fiatalok szabadon rajzolhatnak. A rajzok felhasználásával pedig jótékony célú termékek születnek. Így kerültek a fiatalok rajzai magyar borászatok borosüvegjeire. Először a Bolyki, az Etyeki Kúria, a Gilvesy, a Luka, a Konyári és a Vylyan limitált darabszámú palackjai öltöztek különleges köntösbe: a palackokat az autista fiatalok színes, vidám rajzai díszítik. Az Autistic Art egyik célja, hogy megmutassa: autista fiatalok közreműködésével is készülhetnek minőségi, művészi értékkel bíró termékek. Az alapítvány játékos aktivitásainak köszönhetően bárki közelebb kerülhet a Borfesztiválon az autizmussal élő emberekhez.

Terített asztal Önnek is a Borfesztiválon! Aki a Borfesztivál forgatagában, ám nyugodt környezetben, terített asztalnál szeretné elfogyasztani ebédjét vagy vacsoráját, az megteheti a Barokk kapu alatt elhelyezkedő kényelmes és exkluzív Budapest Terrace-on. Előre lefoglalhatja helyét, nem kell sorban állnia sem a Borfesztivál belépőjegyért, sem a finom falatokért. A sok séta, a borozgatás vagy a koncertek után pár órára megpihenhet, és kényelmesen étkezhet barátaival, családjával. A „Terített asztal” jegy magában foglalja a Borfesztivál napi belépőjegyet soron kívüli bejutással, 2 órányi időtartamra exkluzív helyen egy terített asztalt egy háromfogásos ebéddel vagy vacsorával, és VinAgora díjnyertes borokkal.

Ismét összefog a borász szakma, a Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, hogy segítsen. A Jótékonysági Borárverés olyan nagy múltú esemény, ami minden évben felajánlók és licitálók széles körét mozgósítja. Számos borászat évről-évre érdekes, egyedi, értékes tételeket ajánl fel, melyek eladásából befolyt teljes összeg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlájára kerül. A bevételt a Szeretetszolgálat minden évben egy kitűzött cél megvalósítására fordítja, amely idén a legsúlyosabb fogyatékkal élők egyik otthonának felújítása, élhetőbbé tétele lesz.

BUDAPEST BORFESZTIVÁL A BUDAI VÁRBAN 2018. SZEPTEMBER 6-9. KÖZÖTT

Nyitvatartás: 
szeptember 7-8. csütörtök-péntek: 14.00–24.00
szeptember 9. szombat: 12.00–24.00
szeptember 10. vasárnap: 12.00–22.00

Belépőjegyek 3400 Ft-ért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben kedvezményes áron a Borfesztivál oldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat és egy pohártartó szütyőt.



Fotók: Szigetváry Zsolt

Sajtóanyag alapján szerkesztette: Farkas Krisztián @ Koktél Blog

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Bloghoz a Facebookon és az Instagramon!