A Bártúra 2.0 kapcsán már feljött szóval a Sidecar sztori, ahol meg is kóstoltuk a két fő irányvonalat, most pedig ideje részletesebben megismerkedni az oldalkocsis katona esetével…

Sidecar

David A. Embury 1948-ban megjelent, The Fine Art of Mixing Drinks c. könyve szerint a Sidecar Párizsban, egy oldalkocsis motorkerékpárral közlekedő amerikai katonának köszönhetően lett népszerű az első világháború vége környékén. A helyszín minden bizonnyal a Bloody Mary szülőotthonaként is ismert párizsi Harry’s New York Bar volt, azonban a tulaj, bizonyos Harry MacElhone 1922-es, Harry’s ABC of Mixing Cocktails c. alkotásában Pat MacGarryt, a londoni Buck’s Club bártenderét nevezi meg az eredeti feltalálóként. Egy másik elmélet szerint az igazit Franck Meier készítette el 1923-ban, méghozzá a párizsi Ritz Hotelben.

 



A Sidecarnak számos verziója létezik, mind az összetevőket, mind a mennyiségeket illetően. Az alapszesznél a brandy vagy a cognac (konkrétan pl. a Rémy Martin) jelenik meg, a narancslikőrnél van, ahol szimplán a triple sec, de van, ahol konkrét márka tűnik fel, sok esetben a Cointreau, ritkábban a Grand Marnier (az egyik állítólagos feltaláló, Franck Meier állítólag Rémy Martin VSOP Cognac-kal és Cointreauval dolgozott). Az International Bartenders Association (IBA) által elfogadott hivatalos receptúra a tág értelmezést tartalmazza a triple sec feltüntetésével, ellentétben például a Margaritával és a Cosmopolitannal, ahol a Cointreau szerepel. Mivel utóbbi mégiscsak a legjobb narancslikőr és remekül illik a Sidecarba, ezért a poszt további részében ez lesz a használatos, függetlenül a hivatkozott forrásokban feltüntetettektől.

Az első oldalkocsis receptúra MacElhone fent nevezett művében, valamint a szintén 1922-ben megjelent Cocktails and How to Mix Them c. Robert Vermeire könyvben tűnt fel, amelyben egyenlő arányban szerepelt a három összetevő, a cognac, a Cointreau és a citromlé, mégpedig mindegyik 3-3-3 cl mennyiségben (ez az ún. francia iskola szerinti megközelítés). A már említett Embury viszont úgy gondolja, hogy „ez a legtökéletesebb példája egy csodálatos ital elrontásának”, szerinte ugyanis a szintén három összetevőből álló Daiquiri arányait kell (nagyjából) alkalmazni a Sidecarnál is (2 rész cognac, ½ rész Cointreau és ¼ rész citromlé). Az ún. angol iskola képviseli az arany középutat, a Harry Craddock által jegyzett, 1930-as The Savoy Cocktail Bookban a 2:1:1-es megfejtés szerepel. Itt kerül a legtökéletesebb harmóniába az alkohol és a citrusok, nem véletlenül ehhez áll legközelebb az IBA hivatalos receptúrája sem.

ÖSSZETEVŐK:
5 cl cognac
2 cl Cointreau
2 cl friss citromlé

ELKÉSZÍTÉSE:
Az összetevőket koktéljéggel rázzuk össze shakerben, majd szűrjük egy behűtött Y pohárba. Opcionálisan díszíthetjük narancsszelettel vagy narancshéjjal és ha kedveljük az édeset, akkor a poharat krusztázhatjuk cukorral.

FAJTÁJA:
All day cocktail.

További információk: [1], [2], [3], [4].





Még több kevert italért csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!