A hazai bár- és italkultúra népszerűsítését célul kitűző, a december elején kétnapos programmal induló Barfly kezdeményezés első napján az új Koktélboltot, második napján pedig a Blue Fox The Bart látogattam meg a Kempinski Hotel Corvinusban, ahol Felhősi Attila vezető bártender mutatta be nekem a Barflyra elkészített speciális menüsorukat, melynek két oszlopos tagjára szeretném külön felhívni a figyelmet (főként, hogy ezeket azóta bármikor lehet kérni a bártenderektől). Scotland Collins és Kentucky Swizzle.

Fotó: Koktél Blog


 

A skót Hendrick’s gin folyamatosan szereti hirdetni, hogy italuk bizony rózsával, illetve uborkával ízesített, ezt pedig általában a bártenderek is meglovagolják, legtöbbször egy rózsavizes-uborkás Hendrick’s Gin Tonic formájában. Ezzel szemben persze elterjedt az a nézet is, hogy egyrészt a Hendrick’s egy kicsit túlmisztifikált gin, másrészt már nagyon snassz dolog a fenti összetevőkkel operálni. Nos, én úgy gondolom, hogy semmi probléma nincsen Hendrick’s-rózsa-uborka trióval, a Blue Fox The Bar csapata pedig csavart egyet a történeten, ugyanis a Scotland Collinsban a rózsa és az uborka mellett a ginek alapvető ízesítőjeként funkcionáló borókára helyezték a hangsúlyt. Az eredmény egy remek kis borókanehéz ital, ezért aki szereti a gint, az mindenképpen próbálja ki.

SCOTLAND COLLINS

Összetevők:
4 cl Hendrick’s gin
2 cl frissen facsart limelé
2 cl házi rózsavizes borókaszirup
Őrölt borókabogyó

Pohár:
Long drinkes.

Elkészítés:
Shakerben.

Díszítés:
Uborkaszelet, amin megjelenik a bár logója is (nekem személy szerint a fenti képen is látható dísz már túlságosan monumentális).


 

A másik ital már egy jóval könnyedebb, csajosabb irányt képvisel: a Kentucky Swizzle alappárlataként funkcionáló Jim Beam White kukoricás jegyeit egy házi popcorn bitterrel erősítik fel, az egzotikus, trópusi vonalat pedig az ananász-zöldcitrom-mandarin hármas biztosítja.

KENTUCKY SWIZZLE

Összetevők:
4 cl Jim Beam White
4 cl ananászlé
2 cl frissen facsart lime
4 öntet házi popcorn bitter
2 db narancshéj

Pohár:
Long drinkes.

Elkészítés:
Swizzle Stickkel.

Díszítés:
Nádpálcára szúrt popcorn, házi mandarin vízzel lefújva.


 


A Blue Fox The Bar egyébként szépen kezdi magát kinőni önálló entitásként. Nem mintha önmagában ne lenne elég az ötcsillagos Kempinski bárjaként üzemelni, de ez a hely abszolút megérett arra, hogy a szállóvendégek mellett szélesebb fogyasztóközönségre is szert tegyen (példaként ott vannak a világ legjobb bárjai, mondjuk a Langham Hotelben működő Artesian vagy a Savoy Hotelben üzemelő American Bar). Akit esetleg visszatart a csillagok száma, az nyugodtan tegye félre a prekoncepciókat, mert a Blue Fox The Bar jól megtalálta az elegancia és a lazaság közötti középutat és az árakban sem tér el felfelé a hasonló színvonalú helyektől, sőt, még az olyan kezdeményezésekhez is csatlakozik, mint a Barfly.


 

Még több kevert italért csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!